Drámai zsugorodás az életbiztosításoknál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A lapunknak nyilatkozó biztosítási szakemberek szerint egyhamar nem is várható pozitív fordulat ezen a téren. Kozek András, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese és Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője egyaránt úgy véli, 2014 előtt nem lesz érdemi növekedés a piacon. „A gazdaság élénküléséig érdemi fordulatot nem várunk a piaci tendenciákban” – teszi ehhez hozzá Juhos András, az Uniqa személybiztosításért felelős igazgatósági tagja, aki szerint a tőkepiacokon bekövetkező jó hangulat hozhatja majd meg a unit linked életbiztosítások iránti keresletet.
Csurgó Ottó, a CIG Pannónia vezérigazgatója szerint már most érezhető, hogy a válság hatására nőtt a magyarok öngondoskodási hajlandósága, a végtörlesztések viszont átmenetileg visszafogták a háztartások megtakarításait. A leapadt tartalékokat pedig nem az életbiztosítások vásárlásával kezdik feltölteni a családok, ezen a téren elsőbbséget élveznek a likvid, bankbetét típusú megtakarítások; a közép- és hosszú távú befektetések, mint amilyen az életbiztosítás is csak ezután következnek majd – hívja fel a figyelmet Bárdos András, a Signal életbiztosítási főosztályvezetője.
A kitörési pontokat persze minden piaci szereplő keresi. Az AEGON-nál a technológia fejlődésének követésében hisznek, online és mobilos alkalmazásokkal próbálnak új ügyfeleket szerezni, emellett úgy tapasztalják, a korábban igen népszerű egyszeri díjas konstrukciók helyett a rendszeres díjas megtakarítások, a stabil, garantált hozamot kínáló megoldások iránt nőhet az igény. Újdonságként az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkező embereket is próbálják megcélozni, az ő kedvükért egy külön Prémium Üzletágat is létrehoztak. Ennek jellemzője, hogy nem csak az értékesítésre fókuszálnak, de a folyamatos ügyfélkapcsolat-ápoláson is legalább ugyanilyen hangsúly van, hiszen az ügyfelek elvárják, hogy a portfóliójukkal kapcsolatban rendszeresen tanácsokat kapjanak.
Az egészségbiztosításokban is komoly fantáziát lát több piaci szereplő is, a CIG Pannóniánál is ez lesz az egyik zászlóshajó az idén ősszel. Vannak azonban, akik úgy vélik, rövid távon ezen a piacon még komoly eredmények aligha várhatók, Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója szerint ehhez először jelentős szabályozói változásokra lenne szükség. Az idei ősz slágerei között lehetnek még a kockázati életbiztosítások, az Uniqánál például az uniszex árazást előíró gender direktíva decemberi hatályba lépése előtt akciózik a hölgyeknek szóló életbiztosításokkal, ezek díja ugyanis jövőre várhatóan jóval magasabb lesz már.
A PSZÁF jelentése szerint az életbiztosítási piac zsugorodása az értékesítések visszaesése miatt következett be. A biztosítók véleménye szerint azonban egyre nehezebb a piacon jó értékesítőket találni. „Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még tömegesen áramlottak a rendszerbe az új, elkötelezett közvetítők, ma jóval lassabb, összetettebb folyamattá vált a megtalálásuk” – osztja meg tapasztalatait Csurgó Ottó. „Az elmúlt években nem történt meg az új tanácsadói generáció kinevelése oly mértékben, ahogy az idősebb generáció öregszik és nyugdíjba vonul” – teszi ehhez hozzá Havas Gábor, az AEGON Prémium Üzletágának vezetője. A legtöbb biztosító folyamatos képzéssel igyekszik javítani az értékesítők tudását, akiket versenyképes jutalékrendszer kialakításával is lehet motiválni, emellett viszont piac- és versenyképes termékekre is szükség van ahhoz, hogy nőjön a forgalom.
Eltérések a régiós egészségbiztosításban
Európában nagy különbségek vannak a magán-egészségbiztosítások rendszerében – írja elemzésében a Generali PPF Holding. A négy megvizsgált országban (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Oroszország) változó mértékben engedik szerephez jutni a magán-egészségbiztosításokat.Lengyelországban gyerekcipőben jár a magán-egészségbiztosítás, és egy 1999-óta tartó reformnak köszönhetően a betegség- és az egészségbiztosítási csomagok elkülönítve működnek.
Csehországban sem jellemző a magán-egészségbiztosítás; az egészséggondozást kilenc egészségalap finanszírozza, és az Egészségügyi Minisztérium felügyeli.
Oroszországban kétféle magán-egészségbiztosítás is működik, igaz, ezek közül csak az egyik valóban az, aminek látszik. Ez a verzió tartalmaz kockázati fedezetet is az olyan előre fizetett szolgáltatások mellett, mint a fogászati vagy szemészeti kezelések.
Magyarországon a társadalombiztosítással rendelkezők számára ingyenes a közegészségügyi intézményekben való ellátás, ahol gyakran sokat kell várni, ezenkívül pedig számos magánrendelés is elérhető, ám ezek ára általában meglehetősen magas. Magánbiztosításokkal azonban a cég szerint ezek a problémák orvosolhatók.
Lengyelországban gyerekcipőben jár a magán-egészségbiztosítás, és egy 1999-óta tartó reformnak köszönhetően a betegség- és az egészségbiztosítási csomagok elkülönítve működnek.
Csehországban sem jellemző a magán-egészségbiztosítás; az egészséggondozást kilenc egészségalap finanszírozza, és az Egészségügyi Minisztérium felügyeli.
Oroszországban kétféle magán-egészségbiztosítás is működik, igaz, ezek közül csak az egyik valóban az, aminek látszik. Ez a verzió tartalmaz kockázati fedezetet is az olyan előre fizetett szolgáltatások mellett, mint a fogászati vagy szemészeti kezelések.
Magyarországon a társadalombiztosítással rendelkezők számára ingyenes a közegészségügyi intézményekben való ellátás, ahol gyakran sokat kell várni, ezenkívül pedig számos magánrendelés is elérhető, ám ezek ára általában meglehetősen magas. Magánbiztosításokkal azonban a cég szerint ezek a problémák orvosolhatók.-->


