BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heves heteken vagyunk túl, nagy száguldásokat láthattunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Heves heteken vagyunk túl. Nagy száguldásokat láthattunk a német alkotmánybíróság és Fed döntései nyomán, de ma már inkább a megpihenés jelei mutatkoznak a piacokon, pedig sem a DAX, sem a BUX nem érte el az ellenállás szintet – írják az Erste elemzői.

Az előbbinél 7.600 pont a szint, míg az utóbbinál 19.400. Így a mai, és talán az elkövetkező napok korrekciója csak relatíve kicsi lesz. Ugyanakkor, ha letekintünk a technikai képtől, akkor már egy kicsit más a kép. Megjöttek a jó hírek, mentek rá a piacok, jöhet a korrekció. Így nézve vegyes a kép. Ugyanakkor továbbra is igaz az, hogy az indexek nincsenek nagyon messze a nem oly rég áttört támaszoktól. Mindenesetre mára a piac kis korrekcióját várjuk.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:
- A Fed bejelentése pénteken is hajtotta a piacokat, de a kezdeti gyors emelkedés után a nap második felében lefelé csorogtak az indexek, de így is sikerült a pozitív oldalon zárniuk.
- A pénteki makrogazdasági adatok nem mozgatták meg látványosan az árfolyamokat, bár az ipari termelés rosszabb lett a vártnál. Az elemzők stagnálásra számítottak, ehelyett 1,2%-kal csökkent a termelés volumene az USA-ban.
- A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe 74,3 pontról 79,2 pontra emelkedett, pedig az elemzők csak 74 pontra számítottak.
- A kiskereskedelmi forgalmi adatot is pénteken publikálták, amely a várt 0,8%-nál valamivel jobb, 0,9% lett. Az inflációs adat megfelelt a várakozásoknak, az augusztusi adat 1,7% lett éves viszonylatban.
- Rendelhető az Apple új készüléke, az iPhone 5, és egyes hírek szerint az első készletek már el is fogytak.
- A hétégi Ecofin találkozón a közös európai bankfelügyelet életbe lépésével kapcsolatban nem sikerült egyezségre jutni a pénzügyminisztereknek.
- Az EKB korábbi elnöke, Jean-Calude Trichet azt nyilatkozta, hogy az új kötvényprogram nem oldja meg a válságot, csak átmeneti megoldást jelent a tagállamoknak, hogy legyen idejük a kormányoknak a költségvetési kiigazításokra.
- A napokban már nem lesz olyan adatdömping, mint amit az elmúlt hetekben láthattunk. Ma egy adatot publikálnak a tengerentúlon, a New-Yorki feldolgozóipari index szeptemberi értékét. Szerdán ingatlanpiaci adatok látnak napvilágot, csütörtökön pedig a szokásos heti munkanélküliségi adatokat tudhatjuk majd meg.

Olaj, arany:
- A pénteki kereskedés során jelentős árfolyam emelkedés volt megfigyelhető az olaj piacán. Pénteken a kereskedés 98,04 dolláros árfolyamon kezdődött és 99,06 dolláron fejeződött be, azonban a nap közbeni maximum meghaladta a 100 dollárt is.
- Az arany is folytatta az emelkedést és 1767,23-ról 1770,4-re változott. Az emelkedés hátterében a gyengülő dollár és a javuló gazdasági kilátások állnak.

Devizák:
- A csütörtöki jelentős dollárgyengülést újabb követte pénteken, mely során az EUR/USD árfolyam 1,2991-ről 1,3130-ra emelkedett betöltve az 1,3069 és 1,3084 közötti rést is. A dollár gyengülése mögött továbbra is a QE3 bejelentése áll, semmint a vegyes amerikai makro adatok.
- A pénteki kedvező hangulatban erősödni tudott a hazai fizetőeszköz és ez EUR/USD árfolyam a nyitó 281,4-es érték után 281,28-ra változott a kereskedés során. Az árfolyam a 30 napos mozgóátlagot érintve fordult és kezdett ismételten emelkedni.


Távol-Kelet:
- A japán piac ma nemzeti ünnep miatt zárva tartott, míg a többi távol-kelti piacon vegyes kép rajzolódott ki. A Hang Seng index 0,28%-ot emelkedett, míg a Shanghai index 0,98%-ot csökkent.
- Ausztráliában év/év alapon 6,4%-kal emelkedett a gépjárművek értékesítése.
- Indiában a repo kamatszint változatlan maradt, ugyanakkor váratlanul 4,75%-ról 4,5%-ra csökkentették a tartalékrátát.
- Hongkongban még pénteken a jelzálogpiaci hitelezést csökkentő intézkedéseket jelentettek be, ennek keretében 30 évben maximalizálták a jelzáloghitelek futamidejét és a jelenlegi jövedelemarányos törlesztő részlet maximumát az eddigi 50%-ról 40%-ra csökkentették az új hitelek esetében.

Határidős piacok:
- Ma reggel csökkenést mutatnak a határidős tőzsdeindexek.

Vállalati hírek

- Az E-Star közzétette augusztusi helyzetjelentését:
- Lehívták a BZ WBK 36 millió zlotys hitelét, melyből 12 millió zlotyt a mieleci gázmotorokkal kapcsolatos hitelek visszafizetésére használtak. A többi a cég készpénzállományát javítja, így a júliusi 2,1 millió euróról 6,3 millió euróra nőtt augusztus végére az E-Star készpénzállománya.
- Azonban a szállítói követelések kiegyenlítése miatt a cég ebből az összegből nem tud az októberben lejáró kötvények visszafizetésére elkülöníteni.
- Új beruházást augusztusban sem kezdett a vállalat.
- Továbbra is szeretnének megállapodni az önkormányzatokkal, de három (Hódmezővásárhely, Nagydobos, Szamosszeg) ellen már peres eljárást kezdeményeztek.
- Tovább folyik a marosvásárhelyi és a zilahi projektek felszámolása, Romániában csak a gyergyói projekt folytatódik.
- Lengyelországban augusztusban befejezték a gázmotorok karbantartását, és újraindulhat a hő- és az áramszolgáltatás.
Úgy számolunk, hogy a Bank Zahchodni hitele nélkül további 1,5 millió euróval csökkent volna a cég készpénzállománya. Bár a helyzet némileg javulhat szeptemberben, még mindig 1 millió eurós csökkenés várható. A szállítói tartozások és az októberi kötvénylejárat tovább sodorhatja az E-Start a csőd felé. Amennyiben sikerül haladékot kapni a szállítóktól, és eredményesek az önkormányzatokkal (Hódmezővásárhely, Sárospatak, valamint Fejér és Veszprém megye) folytatott tárgyalások, akkor megmenekülhet a cég, de erre kevés az esély.

- A Napi Gazdaságban interjú jelent meg Soós Csabával, az E-Star elnök-vezérigazgatójával:
- A szállítói tartozásokat ki kell fizetni, így a 20 millió zlotyt nem, vagy csak részben tudják felhasználni az októberi kötvénylejárat kiegyenlítésére.
- A cég tárgyalásokat folytat a RES (Rába) refinanszírozására.
- Az elmúlt fél évben a következő hiteleket fizette vissza a cég: 400 millió forint a Takarékbanknak, 500 millió forint a Commerzbanknak és 300 millió forint a Raiffeisen Banknak. A cég 400 millió forint veszteséget könyvelt el a határidős kontraktusokon.
- Az E-Star tárgyalni kíván a kötvénytulajdonosokkal, ha nem sikerül kifizetni a lejáró kötvényeket.
- Rövid távon további perek várhatók a nem fizető önkormányzatokkal szemben, de elsődleges cél a peren kívüli egyezség.
- Az E-Star mindent elkövet, hogy elkerülje a csődöt.
Az interjúból kiderül, hogy nagy a baj, és a továbbra is kérdéses, hogy a vállalat ki tudja-e fizetni a hamarosan lejáró kötvényeit.


- Az S&P BB+ besorolást adott a MOL új kötvényprogramjának. A hitelminősítő 530 milliárd forintos EBITDA-val számol idén, míg az Erste előrejelzése 587 milliárd forint.

- Magyar Telekom: Ma dönthet a bíróság a negyedik mobilszolgáltatóról. A hatóság várhatóan szabad utat ad, így számításaink szerint jövő év közepén indulhat a szolgáltatás.

- A Montenegrói Értékpapír Bizottság 2012. szeptember 10-én jóváhagyta az OTP által a Crnogorska komercijalna banka részére nyújtott, 7.999.673 euró összegű alárendelt kölcsöntőke részvénnyé konvertálását. A CKB jegyezett tőkéje 126.875.551 euróra változott.

- Az OTP 2012. szeptember 14-én 19.290 darab törzsrészvény értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.333.113 darabra (1,55%) változott.

- Ezzel egyidejűleg a bank vezérigazgató-helyettesének, Gyuris Dánielnek az OTP részvény-tulajdona 14.705 darabbal, összesen 14.705 darabra (0,01%) nőtt.

Gazdasági hírek

- Varga Mihály, az IMF tárgyalásokért felelős miniszter elmondta, hogy a kormány a hét közepéig megküldi javaslatait a Valutaalapnak. Részleteket nem árult el, de elmondta, hogy a kormány tartja a 2013-as célokat, jövőre és az elkövetkező években is 3% alatt marad a költségvetési hiány. Varga hangsúlyozta, hogy a kormány rugalmas lesz a tárgyalásokon.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.