Keresik az új diákhitelt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jogosultak maximum 10 szemeszteren át egy igen kedvező hitelkonstrukciót kaphatnak, amelynek az éves kamata az ügyfelek számára mindössze 2 százalékos. A piaci kamatszint és az ügyfeleket terhelő ráta közötti különbözetet az állam fizeti meg. Ilyen kondíciók mellett szinte vétek lenne kihagyni a kölcsönt, hiszen akinek van is esetleg elegendő megtakarítása a tandíjra, valószínűleg magasabb kamattal be tudja fektetni a tanulmányok idején, mint amennyibe az új diákhitel kerül. Valószínűleg ennek is köszönhető a kölcsön népszerűsége: augusztus közepe óta a Diákhitel Központ tájékoztatása szerint már több mint 5 ezer hallgató kért az új kölcsönből 1,163 milliárd forint értékben, egy hallgató átlagosan 233 ezer forintot igényelt erre a szemeszterre.
A régi típusú, szabad felhasználású diákhitelre is van kereslet, igaz, némileg szerényebb, mint az újra. A Diákhitel 1-et igénylők száma valamivel 4 ezer fölött jár már, az átlagos kölcsönösszeg pedig szemeszterenként 220 ezer forint. A kölcsön kamata változó, jelenleg évente 8 százalékos.
A régi diákhitel összege egyébként limitált, havonta maximum 50 ezer forintot igényelhetnek a hallgatók. A korábban kötött kölcsönszerződések esetében ez a maximum csak a költségtérítéses képzésben tanulók számára volt elérhető, az államilag finanszírozott hallgatók maximum havi 40 ezer forinthoz juthattak hozzá. Az alacsonyabb felvehető hitelösszegek változatlanok: havonta 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer forint érhető el. Az idén további korlátozásként vezették be, hogy a régi típusú diákhitel is maximum 35 éves korig vehető fel.
„Az új hitelkonstrukció iránti érdeklődés hozza a korábban prognosztizált szintet” – állítja a Diákhitel Központ. A nonprofit hitelező szerint a Diákhitel 2 létjogosultsága megmutatkozik a társaság ügyfélszolgálati mutatóiban is.
A meglévő Csalogány utcai mellé augusztus 15-én nyitották meg a központ új irodáját a KÖKI Terminálon, a két ügyfélszolgálati iroda pedig, az elmúlt két és fél hétben háromszor annyi ügyfelet szolgált ki, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kedvező közlekedési csomópontnál található KÖKI Terminált csaknem ezren keresték fel személyesen, a telefonos ügyfélszolgálatra a tavalyinál 25 százalékkal több hívás érkezett a tanév kezdetén, az elektronikus úton beküldött és megválaszolt e-mailek aránya pedig 50 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
Hétfőn aukciókat tart a DHK
Ötmilliárd forint értékű kötvényt kíván értékesíteni hétfőn a Diákhitel Központ Zrt. (DHK) – közölte nemrég a társaság. A kibocsátásra a központ 40 milliárd forint értékű kötvényprogramjának keretében kerül sor. A kötvények névértéke 10 ezer forint, a legkisebb aukciós vételi ajánlat egymillió forintról szólhat.Az aukciós hirdetmény szerint jogi személyek és magánszemélyek is jegyezhetnek a hitelpapírból. A három év múlva lejáró hitelpapírokra 7,75 százalékos fix kamatot fizet a DHK, a kamatfizetés évente történik meg, a tőke végtörlesztése pedig a futamidő végén esedékes.
Szintén hétfőn visszavásárlási aukciót is tart a DHK. A hallgatói hitelrendszer finanszírozása érdekében a központ 2010 márciusa és októbere között összesen 22 milliárd forint névértékben hozott forgalomba 2013. február 12-ei lejáratú kötvényeket. A társaság likviditáskezelési céllal kezdeményezte a kötvények lejárat előtti visszavásárlását, összesen a sorozat kint lévő állományának legfeljebb 50 százalékáig.
Az aukciós hirdetmény szerint jogi személyek és magánszemélyek is jegyezhetnek a hitelpapírból. A három év múlva lejáró hitelpapírokra 7,75 százalékos fix kamatot fizet a DHK, a kamatfizetés évente történik meg, a tőke végtörlesztése pedig a futamidő végén esedékes.
Szintén hétfőn visszavásárlási aukciót is tart a DHK. A hallgatói hitelrendszer finanszírozása érdekében a központ 2010 márciusa és októbere között összesen 22 milliárd forint névértékben hozott forgalomba 2013. február 12-ei lejáratú kötvényeket. A társaság likviditáskezelési céllal kezdeményezte a kötvények lejárat előtti visszavásárlását, összesen a sorozat kint lévő állományának legfeljebb 50 százalékáig. -->


