Közel 6 milliárd az integráció profitja
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az integrációhoz tartozó takarékoknál – a TakarékBank nélkül – a nettó hitelállomány az egy évvel korábbihoz képest mintegy 7 százalékkal nőtt, miközben a teljes bankpiacon a pénzügyi felügyelet adatai szerint csaknem 1000 milliárd forintos csökkenést könyvelhettek el. A problémás követelések azonban ebben a szegmensben is nőttek mintegy 14 százalékkal. A hitelek mögé képzett tartalékok növekedésével azonban a fedezeti arány még javult is.
A takarékok forrásellátottsága továbbra is kiemelkedő: a teljes betétállomány 1164,7 milliárd forint, 1,7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A betétek 81,6 százalékát teszik ki a lakossági megtakarítások, arányuk azonban némileg csökkent az utóbbi évben, mivel az egyéni vállalkozói, s főként az önkormányzati betétek a lakosságit meghaladó ütemben híztak.
Miközben a bankok részben éppen a visszafogott hitelezés miatt lecsökkent kamateredmény miatt veszteségesek, az integráció a 2011. júniusi profitnál csaknem ötödével több, 6,5 milliárdos nyereséget ért el adózás előtt, adózott eredménye pedig 5,9 milliárd forintot tett ki.
Jól vizsgázott az OTIVA
Minden felügyeleti elvárásnak maximálisan megfelelt a Takarékszövetkezeti Integráció intézményvédelmi rendszere, az OTIVA – emeli ki a PSZÁF legfrissebb vizsgálati eredményei közül a magyartakarek.blog.hu. A felügyelet vizsgálta többek között a taglétszámot, a biztonsági tartalék mértékét, a különböző korábbi válságkezelési tapasztalatokat, az integrációs rendszerek szabályozottságát. A PSZÁF erősnek minősítette az integráció minőségét az OTIVA esetében, így nem írt elő többlet-tőkekövetelményt.


