BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlanul leállt az E.ON egyik német erőműve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az E-ON egyik németországi széntüzelésű erőműve váratlan meghibásodás következtében leállt és előreláthatóan csak 19-én fogják tudni újraindítani. A kieső erőmű kapacitása 875 megawatt.

E-ON: Angela Merkel Németország megújuló energia lehetőségeiről beszélt tegnap. Mint ismeretes Németország célja, hogy 2021-re kiváltsa atomerőműveinek kapacitását. Az átállás következtében emelkedni fog az energia ára, ugyanis drágább technológiára állnak át. Merkel a napenergia terén a vártnál gyorsabb bővülésről beszélt. A magasabb elektromos áram ár kedvezőtlen az acélipari vállalatok számára, ugyanakkor kedvező például a Siemens számára.

Az Adidashoz tartozó Reebok értékesítését végző 300 franchise rendszerben működő üzlet nem nyitott ki Indiában tiltakozásképpen az új szerződési feltételek miatt, mely a teljesítmény függvényében szabná meg a kondíciókat.

A Fiat a kormány nyomásának és a felfutó amerikai keresletnek a hatására valószínűleg mégsem zárja be olaszországi gyárát, hanem onnan próbálja meg kielégíteni az amerikai keresletet.

Az európai autókereslet tovább csökkent, január és augusztus között 6,6%-kal 8,59 millióra csökkent az eladott autók száma. A hír elsősorban azon autógyártók számára kellemetlen, melyek elsősorban Európában vannak jelen erőteljesen. Ilyen lehet a Fiat is, azonban az utóbbi időben jövedelmének egyre nagyobb része származik már Amerikából. Ráadásul már Németországban is csökkenésről számoltak be, ami pedig negatívan hathat a német autógyártókra, így a Daimlerre és a BMW-re is.

A Daimler teherautó üzletágának értékesítései a tervnek megfelelően alakulnak. A fő piacokon a kilátások változatlanok és a társaság szerint 2013-ban bővülés várható. Az idei évre kitűzött cél, hogy a tavalyinál több gépjárművet adjanak el. Oroszországban augusztusban az értékesítés növekedése meghaladta a 80%-ot is. Az év első 8 hónapjában globális szinten 20%-os növekedés volt tapasztalható és 28%-os volt a növekedés a NAFTA országokban (USA, Mexico, Kanada)

Az Amazon a Nokia helymeghatározó rendszerét fogja használni Amzon Kindle Fire névre hallgató táblakészülékeiben. A hír kedvező a Nokia számára, bár a megállapodás részletei nem ismertek. A Kindle Fire egy relatíve olcsó táblagép (160 és 500 dollár között kapható kiviteltől függően) ami az Amazon szolgáltatásaival kiegészülve lehetővé teszi a készülék gyors elterjedését.

Az ArcelorMittal szeptember 26-án tarja befektetőknek szánt előadását. A prezentáció élőben nyomon követhető lesz a vállalat honlapján keresztül 16:30-as kezdéssel. Az előadás fő témája a vállalat stratégiája és jövőbeli kilátásai lesznek. A cég arra hívta fel a figyelmet, hogy a német energiaárak eltolódása gyárbezárásokhoz vezethet az acéliparban, ugyanis 2013-tól az acélipari vállalatoknak 1,5 milliárdos többletköltséget jelentene. A vállalat bejelentette, hogy modernizálja és újraindítja koksz előállító üzemét Pennsylvania-ban. A modernizálás költsége 50 millió dollár, részvényenként 0,03 euró, ami a jelenlegi árfolyam 0,25%-a, vagyis nem jelentős méretű kiadásról van szó.

Csalódott a Bayer az indiai szellemi jogok hivatalának elutasító döntését illetően. Ugyanis a hatóság helyénvalónak találta azt, hogy az indiai szabadalmi hivatal kijelölte a Natco-t, hogy gyártsa a májrák kezelésére szolgáló Bayer készítményt, a Nexavar-t (sorafenib). A lépés jelentős árcsökkenést eredményez, hiszen a Bayer most kb. 1.200.000 forintnak megfelelő rúpiáért árulja a gyógyszert, amelynek az ára így 40.000 forint közelébe csökkenne. A cég tovább folytatja a harcot az igazáért, de úgy látjuk, hogy sok esélye nincsen. Esetleg egy közös német (állami szintű) fellépés segíthetne rajta. Folyamatos probléma, hogy Indiában nem tartják be a szellemi jogok védelméről szóló egyezményeket, amely nagy kárt okoz a világ számos gyártójának. Különben a hírnek (mivel a vártnak megfelelő, és régóta tudott ügyről van szó) nincs hatása a részvényárfolyamra.

A UBS szerint a ThyssenKrupp várakozásai túl magasak és szerinte nem fogja tudni teljesíteni azokat a társaság. A célárat 14,5 euróról 13,5 euróra csökkentette és semlegesről eladásra módosította ajánlását.

Az AXA besorolását vételről semlegesre minősítette a Bank of America

Az UniCredit eddigi semleges ajánlását alulsúlyozásra módosította a HSBC:

A Deutsche Bankot semlegesről alulteljesítőre minősítette le a Credit Suisse.

A BNP Paribas felkerült a Bofa Merrill Lynch kedvenc részvényeit tartalmazó listájára.

A HSBC az eddigi 41 euróról 45 euróra emelte a BNP Paribas célárát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.