Elemző: A magas bankadó rombolja a bankok hitelezési képességét
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságUgyan az jó hír, hogy a kormány együttműködik az EU-val, hiszen nem akarjuk elbukni a kohéziós alapokból az évi 500 millió euró támogatást, amely a GDP 0,5 százalékára rúgó ingyen pénz. A csomag viszont méretes, vagyis a kormány nem kockáztat. Ha netán az EU azt mondaná, hogy ez meg az nem valósítható meg, akkor is 3 százalék alatt maradjon a hiány. A kellemetlen az egész történetben (legalábbis ami a tőkepiacokat illeti) hogy a közel fél éve megfigyelhető ortodoxia után, megint az unortodox útra lépett a kormány.
Egyrészt a bankadó magas szinten tartása továbbra is rombolja a bankok hitelezési képességét, ami nem jó a gazdaságnak. A másik probléma, hogy a lépéssel (egyezség felrúgása) megint a bizonytalanság növekedett, ez pedig nem tesz jót az országnak. Ráadásul az elmúlt hetekben a kockázatunk jelentősen csökkent a hónapokig tartó „nyugalom” után és a nagy jegybankok intézkedéseinek köszönhetően. Most ennek vége, de összességében csak korrekcióra számítunk a kockázati prémium változásában. A részvénypiacon pedig „kirázásnak” értékeljük a tegnapi zuhanást. A BUX visszaesett a 19.300 pontos támasz szint alá, de ma újra fölé kúszhat az index. Ha ez bekövetkezik, akkor az jelentős pozitív jelzés lenne a folytatás tekintetében.
USA, Európa:
- Alábbhagyott a lendület a tengerentúli börzéken, az emelkedő széria azonban nem tört meg, de csak enyhe pluszban zártak a piacok.
- A kiadott építési engedélyek száma szeptemberben 2008 júliusa óta nem látott magasságba emelkedett, a várt 810 ezer helyett 894 ezer lett. A megkezdett házépítések adat is jól alakult, az elemzők 770 ezerre számítottak, ezzel szemben 872 ezer új ház építésébe kezdtek szeptemberben. Az építőipari cégek (Lennar Corp 2,2 százalék, D.R. Horton 4,2 százalék) nagyot emelkedtek tegnap.
- Tegnap is folytatódott a gyorsjelentési dömping, nyitás előtt több társaság is jelentett. A Bank of America esetében 15,7 centes eredményre számítottak a befektetők, ezzel szemben 23 cent lett a részvényenkénti profit az előző negyedévben. A bevétel azonban nem alakult túl szépen, a 21,9 milliárd dolláros konszenzus helyett 20,65 milliárd dollár lett, ami 27 százalékkal gyengébb az egy évvel korábbinál. Több egyszeri tétel is rontotta az eredményt: a peres költségek 1,6 milliárd dollárra rúgtak, a brit adóváltozások 0,8 milliárd dollárral rontották az eredményt. Pozitív folyamatok is történtek: a betétállomány 6 százalékkal 17 milliárd dollárra nőtt egy negyedév alatt, a befektetési bank bevételei 42 százalékkal nőttek a bázishoz képest.
- Az eBay tegnap zárás után publikálta számait, a részvényenkénti profit 55 cent volt, ami megfelel az elemzői konszenzusnak (54,5 cent). Az összbevétel 3,4 milliárd dollár volt, az elemzők is ekkora számra számítottak. A menedzsment friss előrejelzése azonban nem kis csalódást jelent a piaci várakozásokhoz képest.
- Az American Express eredménye (1,09 dollár) megfelel a várakozásoknak. A bevétel 3,8 százalékkal bővült 7,86 milliárd dollárra, míg a várakozás 7,89 milliárd dollár volt.
- A német kormány lefelé módosította a jövő évi GDP előrejelzését. A korábbi 1,6 százalék helyett csak 1 százalékkal bővülhet a német gazdaság 2013-ban.
- Ma is rengeteg gyorsjelentést láthatunk majd, a Morgan Stanley, a Verizon és a Philip Morris piaczárás előtt, a Microsoft a Google és az AMD pedig zárás után jelent. Makro fronton Philadelphia-i Fed index, és munkanélküliségi segélykérelmek látnak napvilágot
- Ma 10:30-kor 3, 4 és 10 éves spanyol államkötvény aukciók lesznek.
- Ma kezdődik a két napos EU csúcs Brüsszelben.
Olaj, arany:
- A dollár gyengülése segítette az elmúlt napokban az arany emelkedését, de tegnap már inkább csak oldalazást láthattunk 1.750 dollár környékén. A mai kereskedésben sem volt lényeges mozgás az aranyban.
- Az olaj tegnap egy szűk sávban oldalazott a 20 és 30 napos mozgóátlag között, 92 dollár környékén. Az oldalazás negyedik napja tart.
Devizák:
- Továbbra is kitartott a jó hangulat a devizapiacokon, ami az euró erősödését eredményezte. Az EUR/USD árfolyama 1,3054-ről 1,3119-re emelkedett. Az euró erősödéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy a Moody’s nem minősítette le spekulatív kategóriába a spanyol államkötvényeket.
- Kissé elgyengült tegnap a forint és megállt az eddigi erősödő tendenciája. Az EUR/HUF árfolyam 277,58-ról 278,04-re emelkedett, azonban nap közben 279,5-ön is járt egy rövid időre az árfolyam. Úgy látszik, hogy a befektetőket kissé megzavarta a tegnap bejelentett újabb költségvetési kiigazítás.
Távol-Kelet:
- A Nikkei 2,08 százalékot, a Hang Seng 0,79 százalékot, míg a Shanhai index 1,35 százalékot emelkedett.
- Kínában ma publikálták a harmadik negyedéves GDP nagyságát, ami a vártnak megfelelően alakult. Az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom nagysága a vártnál jobb lett.
- A kedvező kínai adatokra jelentősen emelkedtek az ausztrál bányavállalatok is, melyeknek Kina a fő piaca. A Rio Tinto árfolyama 4,8 százalékot, a BHP Billiton 3,22 százalékot emelkedett.
Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak ma reggel a határidős indexek.
Vállalati hírek
- OTP, FHB: Tegnap a Matolcsy György újabb 367 milliárdos kiigazító csomagot jelentett be, miután az alig néhány hete bejelentett 397 milliárdos csomagot az Európai Bizottság nem tartotta elegendőnek, és az unió továbbra is 3,9 százalékos GDP arányos hiánnyal számol. A bankok szempontjából legfontosabb intézkedés, hogy a 2010-ben bevezetett bankadót mégsem felezik meg jövőre, ahogy azt korábban tervezték. (72 milliárd forintos hatás a bankoknak). Ha valóban csak jövőre marad teljes összegű a bankadó, és utána fokozatosan csökkentik, akkor az az OTP esetében 58, míg az FHB esetében 15 forintot jelent részvényenként. Ha azonban végérvényesen hatályban marad, akkor annak az OTP-re gyakorolt hatása néhány száz forint, az FHB-ra pedig 50-100 forint részvényenként. A hatás az OTP esetében tegnap már be is árazódott, míg az FHB esetében csak részben.
- Az E-Star tegnap bejelentette, hogy a névérték 35 százalékán visszavásárolja az október 24-én lejáró kötvényeit. Később azt is közölte a társaság, hogy 4,782 darabot (478,2 milliós forintos névértékkel) már vissza is vett 35 százalékon. Az ajánlat továbbra is él, tehát a következő napokban még várhatóak tranzakciók. A cég egyúttal az október 19-i kereskedés végéig meghosszabbította részvényei és kötvényei felfüggesztését. Ez praktikusan azt jelenti, hogy legközelebb október 24-én lehet velük kereskedni. A kötvény visszavásárlás pénzügyi fedezetét a minap bejelentett megyei önkormányzatokkal való megállapodások (2,54 milliárd forint) biztosítják. Mivel a befolyó pénzt csak részben használják a Raiffeisen hitelének visszafizetésére, így abból számításaink szerint nagyjából 1 milliárd forint rendelkezésre áll a kötvény visszavásárlásra. A lejáró kötvények névértéke 1,4 milliárd forint, a kamat 127 millió forint. A cég most 4,782 darabot vett vissza 167 millióért, a fennmaradó mennyiség kamatokkal 1,023 milliárd forint, míg a cégnek kb. 850 millió forintja van erre, de a hiányzó 150-200 milliót biztosan elő teremtik majd. Tehát a cég akár meg is menekülhet a csődtől.
- Közben a cég bejelentette, hogy jelenleg 100 millió forint áll rendelkezésére. További pénzeszközökhöz akkor fog jutni, ha az állam kifizeti számára a 2,5 milliárd forintot. Ha az bekövetkezik, akkor a számításaink szerint a cég megmenekül a csődtől, ami valószínűleg a részvények és a kötvények emelkedésével fog járni.
- Magyar Telekom: A Kúria tegnap felfüggesztette a fővárosi bíróság határozatát arra az időre, amíg a felülvizsgálati kérelemnek megfelelően kivizsgálja az ügyet. Vagyis a telekommunikációs cégek addig is használhatják a korábban elnyert frekvenciákat, amely nagy könnyebbség a Vodafone számára, hiszen az már jelentős pénz elköltése mellet kiépítette az új frekvenciára a hálózatot. A vizsgálat valószínűleg a jövő év első negyedévében zárul. Piaci megfigyelők szerint a Kúria helyben fogja hagyni a fővárosi bíróság határozatát.
- 309 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a PannErgy geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítési és projektfejlesztési tevékenységeire. Az összeg részvényenként 17 forintot jelent.


