Megtörte a csendet Sulyok Tamás: a volt államfő üzent Magyar Péternek is – "Elmozdításommal megszűnt a jogállam"

Sulyok Tamás nemzeti sorskérdésként tekint a személyét érintő alkotmánymódosításra, és leváltásának következményeit beláthatatlannak tartja. A köztársasági elnök döntésének hátteréről, a megfutamodás vádjáról és az Orbán bábja címkézésről is beszélt a Mandinernek.

Kedd óta nem köztársasági elnök. Hogyan tovább?

Számomra a jövő mindig egy titkokkal teli totalitás volt, most is így tekintek rá, bizalommal és várakozással. Legalább akkora várakozással, mint amikor megválasztottak államfőnek. Ettől a tiszteletre méltó tisztségtől alkotmányellenesen fosztottak meg, ugyanakkor most úgy tekintek az egész helyzetre, mint a Jóisten akaratára, a jövőt pedig a változásban keresem. 

Van valami konkrét elképzelés? 

Hetvenéves vagyok, az előző tizenkét évet a köz szolgálatában töltöttem el felelős pozíciókban, úgy vélem, előbb kicsit pihenni fogok, aztán meglátom. A hivatali teendőket a mai nappal lezárom, az elődöm instrukciói és igényei mentén kialakított rezidenciából pedig a napokban költözünk ki a feleségemmel. Megjegyzem, törvényi kötelezettség volt beköltözni, de egyikünk sem szeretett ott lakni. Ha egy ajtó becsukódik, mindig kinyílik mellette egy másik. 

Ha már így alakult, elárulja, korábban miért nem tudta meggyőzni önt a lemondásról az új kormányfő? 

A miniszterelnök kevésbé a meggyőzés, mintsem a fenyegetés erejével próbálkozott, azzal szembesített engem, hogy nem szólaltam meg bizonyos politikai ügyekben. Csakhogy ez több esetben tényszerűen is téves megállapítás, hiszen például a gyermekvédelmi ügyekben közleményt is adtam ki, szolidaritást vállalva azokkal, akiknek szenvedést okoztak, rávilágítván egyúttal arra, hogy eljárások vannak folyamatban. Mindenki, aki ebben a rendszerben dolgozik, szigorú jogi felelősséggel bír, így amíg ezek nem tisztázódnak, a köztársasági elnök nem állapíthat meg véleményt konkrét ügyekben. Ugyanakkor megnyilvánultam a választási kampány hangnemének kérdésében is, valamennyi szereplőhöz szólva. De a lényeg nem is az, hogy megszólaltam-e vagy sem.

Hanem? 

Minden jogász számára világos, hogy az államfőnek nincs politikai felelőssége, nem a politikai térben mozog, közjogi feladatai vannak, és pártatlannak kell lennie. Távol kell tartania magát a politikától. Ha megszólal, azt mindig a saját felelősségére teheti, éppen ezért a köztársasági elnököt általában akkor érte eddig nagyobb kritika, ha élt ezzel a lehetőséggel. Jogászként a miniszterelnök érvei nem tudtak meggyőzni. Ez tehát ténykérdés. 

A nemzeti egység megtestesítésében azonban elvileg van. Ebben mennyire érzi sikeresnek a tevékenységét? 

Egy plurális társadalomban a nemzet egységének kifejezése bonyolult. A társadalom például megosztott a gazdaság, a vallás, a kultúra és az ideológiák mentén. Egyetlen szektorban nem lehet megosztottság, ez pedig a jog világa, ami minden állampolgárra egyformán vonatkozik. Tehát az államfő feladata nem a politikai egység kifejezése. A miniszterelnök a jelek szerint olyan ideális köztársasági elnököt lát maga előtt, aki a politikai többséget képviseli – csakhogy ez csak a parlamentre vagy a kormányra lehet igaz. A nemzet egységét azáltal tudja kifejezni az államfő, ha a hatalmi ágak politikai vagy személyi döntéseit közjogi keretbe foglalja az egész magyar társadalom számára. Mindvégig erre törekedtem, és úgy gondolom, sikerült is. 

Magyar Péter a kampányban, a választás éjszakáján, a parlament alakuló ülésén és a Sándor-palotába látogatva kétszer is követelte a távozását. Volt olyan momentum, amikor hajlott rá, hogy lemondjon? 

Alkotmányjogi szempontból nem mindegy, hogy egy ellenzéki pártvezető vagy maga a miniszterelnök követel az államfőtől ilyet. Előbbi esetben politikai véleménynyilvánításról van szó, amivel különösebb teendő nincsen, ám ha az alap­törvényre esküt tett kormányfő jár el így, annak már alkotmányos következménye van. 

Mégpedig? 

A köztársasági elnök egész egyszerűen nem mondhat le ilyen helyzetben, – szintén az alaptörvényre tett – esküjéhez nem lenne hű. Hiszen független a bírói, a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól, tehát nem fogadhat el semmilyen befolyást vagy fenyegetést más hatalmi ágtól. Ehhez én is tartottam magamat, ha lemondtam volna, az mindenképp alkotmányellenes lett volna. 

De ha jól értem, az eltávolítása így is alkotmányellenes. 

Igen. 

Az Országgyűlés által elfogadott, rám vonatkozó alaptörvény-módosítás ugyanis tartalmilag teljes egészében alkotmányellenes, sőt a nemzetközi és az európai uniós normáknak sem felel meg. 

Ha ennyire egyértelmű volt, mi az egyetlen lehetséges döntés, miért várt vele öt napot? 

Egy döntést meghozni mindig időbe telik. Alaposan meg kellett vizsgálnom a lehetőségeket, ezt megtettem, s csak ezt követően jutottam dűlőre. Voltam alkotmánybíró, sőt a testület elnöke is, így ezzel a szemüveggel tudtam szigorúan végigvenni a lehetséges forgatókönyveket. 

Mit szólt ahhoz, hogy előzőleg az Alkotmánybíróság nem tárgyalta az ön által kért állásfoglalást? 

Annyi bíró jelentette be személyes érintettségét, hogy a testület határozatképtelenné vált. Mivel a miniszterelnök közülük többeket megfenyegetett, hogy őket is eltávolítja, ez egyfajta dermesztő hatást gyakorolhatott rájuk. Ezt a jelenséget az alkotmányjogban is ismerik, „chilling effectnek” hívjuk. Ezért is veszélyes, az alkotmányos rendet felforgató hatást keltő magatartás, ha a miniszterelnök fenyegetés útján próbál alkotmányos kérdéseket megoldani. 

A Reuters a távozását az alábbi megfogalmazással tálalta: ledőlt Orbán Viktor kormányfő egyik „hatalmi bástyája”. Mit szól ehhez? 

Ez abszolút nem észszerű megállapítás, ráadásul figyelmen kívül hagyja a magyar alkotmányjogi viszonyokat. Az államfőt az adott parlamenti többség választja, de az alkotmány szerint egy új kormánynak együtt kell vele működnie. Ezt a kötelezettségét a kabinet megszegte, még úgy is, hogy a köztársasági elnök folyamatosan és mindenben együttműködött az új hatalommal, akárcsak az előzővel. Lehet itt tréfálkozni azzal, hogy kinek a bástyája dőlt le, meg hogy ki kinek a „bábja”, de az alkotmányjog nem vicc! Meg lehet ezt politikai úton is közelíteni, csak az kicsit olyan, mintha az egészségügyet a futball szabályaival próbálnánk megszervezni. Teljesen értelmetlen. 

Csakhogy a Tisza szerint áprilisban rendszerváltás történt, a felhatalmazás történelmi, s minden ebből következik. Nincs benne igazság? 

A „rendszerváltás” szó ebben az esetben politikai termék. Utoljára 1990-ben volt rendszerváltás Magyarországon, ha a Tisza az akkor kiépült rendszert akarja lebontani, végül is jó úton indult el azzal, hogy engem alkotmányellenesen eltávolított a köztársasági elnöki székből. Ezzel ugyanis a rendszerváltáskor kialakított jogállamiság lényegében megszűnt. Vége. 

Az előző kormány kritikusai szerint épp a 2010 utáni kormányok építették le a jogállamot. Sokat hallottuk ezt a vádat. 

Nem akarok részletesen belemenni és össze­hasonlítani az akkoriban történteket meg a mostani lépéseket, ám ha az ember józanul mérlegel, egyértelmű a különbség. Elgondolkodtató továbbá, hogy az emberek 53 százaléka szavazott a Tisza Pártra, mégis rendszerváltásról beszélnek. Kétségtelen, a Fidesz által alkotott választási szisztéma nyomán ez a parlamentben épp 71 százalékos többséget jelent. Meglátjuk, mit kezdenek vele. 

Amúgy személyesen milyen embernek ismerte meg Magyar Pétert? 

Beszélgetéseink nyomán is azt mondhatom, határozott politikai karakterrel rendelkezik, konkrét politikai koncepció mentén halad, a jogi meg­fontolások kevésbé érdeklik. 

Őt is felköszöntené Facebook-posztban, mint az előző miniszterelnököt? 

Ha jól tudom, az új kormányfő márciusban ünnepli a születésnapját, ha hivatalban maradhattam volna, kiderült volna. Nem rajtam múlt. 

Hogyan értékeli amúgy a saját államfői ciklusát? Sikerült legalább részben elérni a kitűzött célokat, érvényesíteni a meghatározott küldetést? 

A kezdet sem volt egyszerű, a kegyelmi ügy után egyfajta válsághelyzet bontakozott ki, amely azonban megoldódott. Lemondtak a politikai és jogi felelősséget vállaló szereplők, összességében jól működött az alkotmányos demokrácia intézményrendszere. Soha nem tartottam magam politikusnak, így ma sem tudok úgy gondolkodni. Alapvetően az alkotmány, illetve a közjogi szabályok mind erősebb érvényesítését, társadalmi tudatosítását tartottam kiemelten fontosnak. Hogy ezen a téren sok eredményt nem értem el, az sajnos mostanra kiderült… 

Abban a készségünkben, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került embertársainkkal tudunk-e szolidaritást vállalni, tenni a boldogulásukért. Feleségemmel közösen ezeket a kapcsolódásokat kerestem a magyar társadalomban, és sok pozitív tapasztalattal gazdagodhattunk ezen a téren. Bár nem mindig látványosan, de az ország valamennyi területén, határon innen és túl, a magyar diaszpórákban is ezt éreztem, számos bátor kezdeményezést láthattam és népszerűsíthettem. A magyarok empatikusak, nemes emberekkel ismerkedtünk meg. 

Úgy véli, ezekre a példákra és problémákra fel tudta hívni a közvélemény figyelmét? 

Hogy a mai világban mire irányul a közfigyelem, nem tudom megmondani. A közösségi médiában való jelenlétet vállaltam, így ezek a kérdések és beszámolók akár sok emberhez is eljuthattak. Most, hogy sok időm szabadult fel, ezekkel a közösségekkel folyamatosan tudunk majd találkozni, tartani az emberi kapcsolatot, egymást segíteni. Ők a megmaradásunk zálogai. Ami az összegzést illeti, fontos, hogy soha egyetlen lépésemet sem bántam meg. 

Mit szól a személye melletti kiálláshoz, egyúttal a döntése nyomán érkező véleményekhez? Akadt, aki a jobboldalról azzal kritizálta, hogy ez megfutamodás. 

Minden vélemény egyformán értékes. Egy ilyen döntés egyszerre intézményi, ugyanakkor személyes. A köztársasági elnöki tisztséget mindig is egy rendkívül fontos, alkotmányjogi tartalommal bíró intézménynek tekintettem, s hivatalban lévő államfőként nem tartottam magamat képesnek arra, hogy tudatosan megszegjem az alaptörvényt. Hiába tartom visszásnak a mostani módosítást. 

A Gondviselés ebben a lelkileg próbára tévő időszakban is rengeteg erőt, szeretetet, támogatást adott, minden kézfogásban, kedves szóban, üzenetben, de még a kritikákban is, a családomtól, a barátaimtól, a munkatársaimtól és attól a számtalan magyar és nem magyar embertől, akivel találkoztam, akik kiálltak mellettem. Köszönöm mindannyiuknak. 

Csalódott a Velencei Bizottságban? Hozzájuk fordult az ügyével, de csak októberben tesznek állásfoglalást. 

Szó sincs ilyesmiről, ez egy komoly szakmai testület, amely sosem volt híres a gyors döntéseiről. Kétségtelen, elálltak a soron kívüli eljárástól, mondván, a probléma komplex, így annak mindenképp az októberi ülésük napirendjén van a helye. A bizottság mindig korrekten állt az ilyen kérdésekhez, meggyőződésem, hogy most is így lesz. 

Hogyan látja most a magyar közélet és társadalom állapotát, s mire számít a közeljövőben? 

Ha az alkotmányjog a politika szolgálójává válik, az mindig rossz előérzetet kelt az emberben. Ellenkezőleg, keretet kell adnia, az alkotmány a politika korlátja. Most az látszik, a hatalom ezt, a fékek és ellensúlyok rendszerét totálisan le akarja építeni. 

Az én elmozdításom is ezzel függ össze. A következményeket beláthatatlannak és súlyosnak tartom az egész magyar jogállamiságra nézve. Nyugaton ezt egyelőre másként látják, a hurráoptimizmusuk foglyai, de ebből ki szoktak józanodni. 

Érkezhetett jóváhagyás a tizenhetedik alap­törvény-módosításra az Európai Bizottságtól? 

Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni. Ugyanakkor úgy vélem, az Európai Unió alapszerződésében rögzített jogállamiság és demokrácia azonos tartalmú a magyar alkotmány vonatkozó passzusaival. Az, hogy ezeket a kifejezéseket az unióban sokszor téves politikai tartalommal használják, nem segít abban, hogy e fogalmakat a szuverenitás erősítésével kössük össze. Márpedig szuverén, saját alkotmánnyal bíró nemzetállamok nélkül az európai egységnek nincsen jövője. Erről az erőről nem mondhatunk le! 

Én ugyanúgy imádkozom Magyarországért, mint az Európai Unióért, hazánkat pedig nem tudom elképzelni e közösségen kívül.