Nem csak a lakást, a lakásbiztosítást is karban kell tartani
A lakásbiztosítás kiválasztásánál fontos szempont, hogy a megkötött szerződés az adott ingatlan és ingóság értékének, valamint biztosítási kockázatainak megfelelő védelmet nyújtson, hogy kár esetén a kártérítés összege fedezze a helyreállítást, az újrabeszerzést. Ehhez elengedhetetlen, hogy szerződéskötéskor pontosan meghatározzuk a biztosítani kívánt vagyontárgyak értékét. Az épület esetében figyelembe kell venni azt is, hogy milyen típusú, mikor épült, hol helyezkedik el az ingatlan, hiszen más biztosítási igényekkel kell számolni például a társasházi lakások esetében, mint egy családi háznál. A biztosítani kívánt ingóságok értékét szintén a szerződő határozza meg. Biztosítási összegként – azaz a kártérítés felső határaként – pedig nem a forgalmi értéket, hanem azt az értéket kell meghatározni, amelyből kár esetén az ingatlan a kárt megelőző állapotba visszaállítható, helyrehozható vagy a vagyontárgyak pótolhatók.
A kötés időpontjában még megfelelőnek számító biztosítási szerződés is időközönként karbantartást igényel, hangsúlyozzák az Allianz szakértői. Az ügyfél érdeke, hogy rendszeresen, legalább évente egyszer hasonlítsa össze a biztosítási szerződésben szereplő vagyontárgyakat és biztosítási összegeket a meglévő vagyontárgyakkal, illetve azok értékével. Gyarapodhat a vagyon, például az ingatlan esetében értékemelkedést jelent a nagyobb volumenű beruházások, mint például a hozzáépítés, tetőtér-beépítés, emeletráépítés, energiatakarékos megoldások alkalmazása mellett a kisebb korszerűsítések, felújítások úgy mint a drágább építőanyagok, burkolatok alkalmazása, berendezések felszerelése is. Az is változást jelent, ha újabb műszaki cikkek, a korábbinál értékesebb bútorok kerülnek a háztartásba. Azonban ezeket a vagyonérték-változásokat a meglévő szerződés már nem fedi le, ezért ajánlott a szerződés módosítása, amelyet a szerződőnek kell kezdeményeznie.
Az értékkövetés érdekében, azaz hogy a kár esetén fizetett kártérítés az évek múlása során is fedezze a helyreállítás költségeit, a lakásbiztosítások biztosítási összegei és díjai minden évben a biztosítási feltételekben meghatározott indexálási mód szerint változnak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az indexálás csak az árszínvonal-változásokhoz igazítja a biztosítási összegek mértékét, tehát ha az ingatlant korszerűsítik, bővítik vagy például új konyhai gépeket vásárolnak a háztartásba, a biztosított vagyontárgyak értéke megváltozik.
Az Allianz Hungária 2011-ben lakásbiztosítás témában végzett felmérése szerint a válaszadók 70 százalékának lakásában történt már káresemény, és ahogy az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, egy nagyobb katasztrófa során pár perc alatt életek munkái veszhetnek oda. Éppen ezért még a nehéz gazdasági körülmények ellenére is nagy hangsúlyt kell fektetnünk otthonunk védelmére. A lakásbiztosítások a fokozatosan növekvő kockázatokhoz mérten viszonylag alacsony díjon megóvhatják értékeiket. Példaként, egy 100 négyzetméteres családi ház biztosítása az általános ingóságok bevonásával körülbelül havi 2400 forintba kerül, amelyet szembeállítva a több százezer, esetleg millió forintos károkkal talán még a nehéz anyagi körülmények mellett is érdemes kigazdálkodnia a tulajdonosnak.


