BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebbet fizet az állam a prémium államkötvények után

Szerdán délelőtt megszüntette az Államadósság Kezelő Központ a három éves lejáratú, az infláció fölött 4 százalékpontnyi kamatprémiumot fizető állampapír értékesítését. Az új kötvény már csak 2,5 százalékpontnyi reálkamatot fizet.

Szerdán délelőtt közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a honlapján, hogy lezárja a 2015/K államkötvény sorozat értékesítését. Ebből a kötvényből eredetileg 2013. március 26-ig terveztek értékesíteni mintegy 40 milliárd forintnyi mennyiséget. Ez valószínűleg nagyrészt sikerült is, mivel október végén az ÁKK adatai szerint ebben a sorozatban már csaknem 32 milliárd forint volt.

A 2015/K kötvény igazán vonzó befektetésnek számított, hiszen minden évben az infláció fölött 4 százalékpontnyi kamatot fizetett. Az idei első kamatperiódusban így 9,5 százalékos kamatot kaphattak a befektetők, jövőre pedig – ha az infláció a mostani szinten marad – még magasabb kamatot kaphatnak.

Az új kötvény, a 2015/L sorozat, ami az előzőt váltja, már lényegesen kisebb bónusszal vásárolható meg. Az infláció fölötti kamata mindössze 2,5 százalékpont, vagyis az első kamatperiódusban 8,5 százalékos kamatot kaphatnak a befektetők. Hasonló kamatprémiummal vásárolható meg a múlt hét óta a Prémium Euró Magyar Államkötvény is, amelynek az alapkamata az eurózóna inflációja, így az első kamatperiódusban 5,1 százalékos kamatot fizet majd.

A forintos inflációt követő lakossági kötvénysorozatok közül jelenleg a 2017-ben lejáróra jár a legmagasabb reálkamat, ezt a hitelpapír az infláció fölött 4 százalékpontnyi kamatot fizet, a jelenlegi kamatperiódusban 9,5 százalékos a kamata. Ezt a kötvényt jövő év március 12-ig tervezi értékesíteni az ÁKK szintén 40 milliárd forintnyi értékben. Október végéig ebből a sorozatból már csaknem 20 milliárd forintnyit el is adott az államadósság-kezelő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.