BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge adatok érkeztek a magyar gazdaságból

A makrogazdasági adatok ezúttal nem mutattak hasonló képet itthon és külföldön a múlt héten, hiszen a globális porondon inkább jó hírek jöttek, hazánkból viszont nem érkeztek túl jó adatok. Az októberi ipari termelés például 3,8 százalékkal csökkent mind havi, mind éves alapon. Ez jócskán elmaradt az általunk várt 0,2 százalékos növekedéstől, miközben a kilátások sem jók a szektorban, kivéve néhány nagyobb beruházás (pl. Audi) közeljövőbeli termőre fordulását.

A harmadik negyedéves GDP részletes adatai ugyan megegyeztek az előzetesen közölttel, de ez csak arra volt elég, hogy regisztrálhassuk: a magyar gazdaság továbbra is recesszióban maradt, hiszen a kibocsátás egy év alatt 1,5 százalékkal csökkent. Az ipari adatok ráadásul nem arra utalnak, hogy ki tudott volna kászálódni a recesszióból a gazdaság a negyedik negyedévben.

A jövő év sem ígérkezik erősnek, hiszen a költségvetésben idén ősszel újabb kiigazításokat kellett bejelenteni, miközben a felvevőpiacainkon sem rózsásak az várakozások. Bár a nemzetközi adatok a vártnál jobbak lettek (különösen a pénteki amerikai munkapiaci statisztikák), az Európai Központi Bank lefelé módosította a jövő évi növekedési várakozását, miközben a Bundesbank a német növekedésre vonatkozó előrejelzését vágta jelentősen, 1,6 százalékról 0,4 százalékra.

Az előttünk álló héten a holnapi inflációs adat lehet érdekes, várakozásaink szerint az éves áremelkedési ütem az októberi 6 százalékról 5,3 százalékra csökkenhetett novemberben. Ez a csökkenő benzinárak mellett annak is köszönhető, hogy tavaly ilyenkor már a jövedéki adó emelések miatt növekedtek az árak, ezért a bázis most „segít”. Ami a jövő évi inflációt illeti, az a 10 százalékos rezsiköltség csökkentés miatt a várt 5 százaléknál alacsonyabb lehet, azonban az intézkedés hosszabb távon tovább ronthatja az amúgy is nagyon gyenge gazdasági növekedési potenciált.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.