BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Máris jön az új támogatott hitel

Kedvezőbb feltételű támogatott lakáshitel bevezetéséről döntött a kormány, amely a korábbinál magasabb összegű és olcsóbb is. A cél a lakáspiac élénkítése, ám kérdés, hogy az új konstrukció nyomán érdemben nő-e majd a kereslet

Bár a bankok csak néhány hónapja kezdték el árulni az új támogatott lakáshitelt, máris módosít a feltételrendszeren a kormány, élénkíteni próbálván ezzel a piacot. Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős helyettes államtitkára tegnap bejelentette: a lakáshitelek kamattámogatása jelenleg öt évig tart, de évente csökken, a kormány döntése értelmében 5 évig állandó, használt lakásra 50, újra pedig 70 százalék lesz a kamattámogatás. Emelkedtek a támogatott összegek, és használt lakásnál a vételár is.

A kedvezőbb feltételek visszamenőleges hatályúak, így aki korábban vett fel lakáskölcsönt, arra is vonatkoznak. Új lakásnál a támogatott hitel összege 10-ről 15 millió forintra, használt lakásnál, illetve felújításnál 6-ról 10 millió forintra emelkedik. Emellett a támogatott hitellel vásárolható használt lakás vételára 15-ről 20 millió forintra növekszik. Kamattámogatással jár kölcsön a jövőben a bővítésre is, amely jelenthet emelet-ráépítést, tetőtér beépítést, illetve egy helyiséggel történő bővítést is. A feltételek itt azonosak a használt lakás vásárláséval. Új szabály az is, hogy a folyamatban lévő lakásépítésre is igényelhető támogatott hitel.

A hátralékos hiteladósok jövő év utolsó napjáig igényelhetik a rájuk vonatkozó speciális támogatást. A konstrukció kibővítésének költségvetési hatásait nehéz megbecsülni, ám Zsarnóci Csaba ennek kapcsán elmondta, hogy a mostani módosítások költségvetési kihatását tartalmazza az a 200 milliárd forint, amely a jövő évi költségvetésben egyéb lakástámogatásként szerepel.

Esik az építőipar

Az idén októberben az építőipari termelés volumene - kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,3 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.

A közlemény szerint, bár az elmúlt két hónapban a termelés emelkedett, az évkezdettől mért volumen továbbra is csökkenést mutat, az ágazat első tíz havi teljesítménye 4,2 százalékkal maradt el a tavaly azonos időszakitól.

A közlemény szerint, bár az elmúlt két hónapban a termelés emelkedett, az évkezdettől mért volumen továbbra is csökkenést mutat, az ágazat első tíz havi teljesítménye 4,2 százalékkal maradt el a tavaly azonos időszakitól.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.