Tegnap ismét elbántak a hazai börzével, és a MOL vezetésével ismét a negatív oldalon fejezete be a kereskedést a BUX. A hét eddigi mérlege negatív, ráadásul a múlt pénteki emelkedést is teljes egészében leradírozta a piac – írják az Erste elemzői.
Enyhe remény azonban van a fordulatra, hiszen a 200 napos mozgóátlaghoz érkezett meg tegnap a kurzus, illetve a 18.654-18.663 pont közötti rés is támaszt jelent. Ennek ellenére egyelőre nagyon kicsi a valószínűsége a komolyabb emelkedésnek, mert az elmúlt hónapokban többször is könnyen sérült a 200 napos mozgóátlag. A BUX-nak a következő erős támasza a 18.300 pontos lokális minimumnál látható.
A nemzetközi börzék sem kezdték fényesen a hetet, a DAX és az S&P500 is erőtlen, egyelőre megtorpant a múlt héten indult pozitív korrekció. Nem javít a hangulaton, hogy Kínában a gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmeket erősítő makroadatot publikáltak, ráadásul az egyiptomi feszültségek is borzolják a befektetők kedélyét.
USA:
- A kezdeti emelkedés után gyorsan lejtőre kerültek a piacok és még a nap végi hajrá ellenére is a negatív oldalon fejezték be a kereskedést az indexek (Dow -0,29%, Nasdaq -0,04%, S&P500 -0,06%).
- Ma rövidített nyitva tartás lesz a tengerentúli tőzsdéken, három órával korábban zárnak a piacok.
- A Dow Jones komponensei közül a Boeing és a General Electric közel 2%-os veszteségben zárt, a pozitív oldal nyertese pedig a JP Morgan szerényebb, 0,7%-os plusszal.
- Tegnap egy jegybankár nyugtatta a kedélyeket. William Dudley a New York-i Fed elnöke arról beszélt, hogy ha a gazdaság állapota a jegybank által vártnál gyengébben alakul, akkor nem fogják csökkenteni az eszközvásárlási programot.
- Az ipari cikkek rendelésállománya a második hónapja emelkedik a tengerentúlon. A várt 2% helyett májusban 2,1%-kal nőtt az állomány.
- Az autó-eladási adatok lényegesen jobbak lettek a vártnál, júniusban 15,9 millió autó talált gazdára évesítve, míg az elemzői konszenzus 15,5 millió darab, az előző havi adat pedig 15,24 millió volt.
- Ma számos makroadatot publikálnak a tengerentúlon, a szokásos segélykérelmeket a holnapi tőzsde szünnap miatt ma hozzák nyilvánosságra, de lesz ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index, és a foglalkoztatottsági adatok is napvilágot látnak.
Európa:
- Az európai börzék is a negatív tartományban zártak (FTSE100 -0,06%, DAX -0,91%, CAC40 -0,65%).
- A Reuters szerint a görögök eleshetnek a mentőcsomag következő részletétől, amennyiben napokon belül nem prezentálják, hogy miként tudják teljesíteni a feltételeket.
Olaj, arany:
- Az arany árfolyamában a felpattanást követően egy kisebb csökkenés következett tegnap. Az árfolyam 1252 dollárról 1243 dollárra mérséklődött.
- Nagyot ugrott a WTI típusú olaj árfolyama, ma reggel már 101,62 dolláron kereskedtek vele, ezzel szeptember óta először emelkedett 100 dollár fölé az értéke. A hirtelen emelkedésben az API statisztikák szerinti vártnál nagyobb amerikai készletcsökkenés mellett közrejátszik, hogy Egyiptomban egyre nagyobb a katonai beavatkozás valószínűsége, miután az egyiptomi elnök nem hajlandó lemondani és a hadsereg ultimátumát sem fogadja el.
Devizák:
- A forint tegnap nem tudta folytatni az erősödő sorozatát. Az EUR/HUF árfolyam lényegében változatlan maradt, a nyitó érték 293,82-ről 293,83-ra mozdult el mindössze.
- Az EUR/USD lefelé áttörte az 1,3-as szintet, majd ezt követően további csökkenés volt tapasztalható az árfolyamban, ami ma reggelre 1,297 alá csökkent.
Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,4%-ot, a Hang Seng 1,735-ot, míg a Shanghai index 1,17%-ot esett a mai ázsiai kereskedés során.
- Kínából vegyes adatok érkeztek a szolgáltatói szektorról, a hivatalos adatok alapján 54,3 pontról 53,9 csökkent a PMI index értéke, miközben a HSBC által publikált statisztika alapján 51,2 pontról 51,3 pontra emelkedett.
Határidős piacok:
Negatív képet festenek a határidős indexek ma reggel.
Vállalati hírek
- A MOL romániai kutatási-kitermelési tevékenységét végző Panofora Oil kész megkezdeni a mérési munkálatokat az Ex-6 curtici blokkban. A projekt idei költségvetése 38 millió dollár, a kutatandó terület 550 négyzetkilométer. A hír kedvező, de mivel a tényleges kitermelés csak évekkel később indulhat meg, érdemi árfolyamhatásra nem számítunk.
- Az OTP 2013. július 1-jén 4.283 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 3.766.595 darabra (1,35%) változott.
- A BMW csoport publikálta júniusi értékesítési adatait. A tengerentúlon 33.645 darab járművet értékesített a cég, ami 21,4%-os bővülés a tavaly júniusi eladásokhoz képest. Az év eleje óta, vagyis az első hat hónapban 172.787 darab járművet adtak el, ami 9%-os növekedés tavalyhoz képest. A német piacon azonban nem volt túl sikeres a BMW, a júniusi eladásai közel 11%-kal estek vissza, ami viszont nem meglepő, mert az egész európai autópiac gyengélkedik.
- A Daimler csoporthoz tartozó Chrysler értékesítései 8,2%-kal bővültek a tengerentúli piacon júniusban.
- A JPMorgan 3,6 eurós célár mellett felülsúlyozásra javasolta a Nokia részvényeit. A célár növelés fő oka, hogy a Nokia Siemens Networks átalakításának eredményeként és a tulajdoni hányad 100%-ra történő növelésével javulhat a vállalat eredménye.
- A Thyssenkrupp liftekkel foglalkozó üzletága felvásárolta az amerikai Edmonds Elevator nevű társaságot, ami főleg liftek karbantartásával, szervizelésével és modernizációjával foglalkozik. Az acélipari óriás már az elmúlt években is aktívan vásárolt kis és közepes méretű liftekkel foglalkozó amerikai vállalatokat. A tranzakció egyéb részleteit nem hozták nyilvánosságra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.