BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmat vagy biztonságot jelent a pénz?

Az emberek többségének a pénz a biztonságot jelenti, de van, aki a hatalmat, vagy éppen a függetlenséget társítja hozzá az ING Biztosító felmérése szerint. Az is kiderült, hogy a megtakarítások az emberek többségét boldogabbá és elégedettebbé teszik.

A válaszadók többsége, pontosan 53 százaléka számára a pénz a biztonságot jelenti, a megkérdezettek negyede úgy gondolja, hogy erőt és hatalmat nyújt, míg a többiek függetlenséget, szeretetet, vagy egyéb dolgot társítanak hozzá – derül ki az ING Biztosító legfrissebb nemzetközi, mintegy ezer fő részvételével készült felméréséből.

Az eredmények szerint azok, akiket a biztonságérzet motivál a pénzzel kapcsolatban, a nyugalmat és a szeretteik védelmét tartják leginkább szem előtt. Akiknek a hatalom jut eszébe a pénz említésekor, azok a státusz megtestesítőjeként tekintenek a vagyonra, míg, akiknek a szeretet ugrik be elsőként, rendszerint ajándékokra költenek szívesen érzéseik kifejezéséhez. 

Az érzelmeink és a különböző viselkedésmódok természetesen azt is meghatározzák, hogy hogyan takarítunk meg, hogyan költünk a rendelkezésre álló összegből, vagy éppen milyen befektetésekben fialtatjuk tovább keresetünket.

Az ING Biztosító kutatása szerint a válaszadók majdnem kétharmada határozottan állította, hogy elégedettebb lenne, ha többet tudna megtakarítani. A válaszadók szerint pénzen természetesen nem vehetjük meg boldogságunkat, de a megtakarításokon keresztül megszerzett komfortérzetet szívesen társítják a felszabadultság érzésével. Ez az európai lakosságra fokozattan igaz: a megtakarított összeg növekedésével arányosan magasabb mértékben elégedettek az életükkel. 

Természetesen a pénzen kívül még számos módja van a boldogság növelésének. Az olyan egyszerűnek tűnő elfoglaltságok, mint a családunkkal és a barátainkkal eltöltött idő bővítése, a különböző élmények – utazás, koncert –, valamint újabb tevékenységek felfedezése az anyagiaknál is több örömöt nyújthatnak a mindennapokban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.