BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megérné az árfolyamgát

A gyengülő forint miatt egyre többet nyerhetnek a devizahitelesek az árfolyamgáttal, a kormány is a kedvezmény irányába terelné őket egy új törvénymódosítással. A forinthitelek kamata is emelkedhet, ha valaki kiváltásban gondolkozna

Egyre inkább lépniük kellene a devizahiteleseknek, ha nem szeretnének további veszteséget elkönyvelni a fennálló tartozásukon. A forint árfolyama az idén mintegy 4 százalékot esett az euróval szemben, a svájci frank ellenében több mint 4 százalék, a jennel pedig szemben 8 százalék fölött van már a gyengülés, ami a törlesztőrészletekben is látszik.

A jelenség ellen – legalábbis a svájci frank- és euróhitelesek számára – kézenfekvő megoldást jelentene az árfolyamgát, a konstrukció azonban tavaly őszre végképp kifulladt, az új belépők száma minimálisra csökkent. Októberben többen kerültek ki a védőernyő alól, mint ahányan beléptek, és a kiterjesztés sem hozott érdemi felfutást a bankok beszámolói szerint.

Pedig az árfolyamgátba, ahogy gyengül a forint, egyre jobban megéri belépni. Minél nagyobb hányada kerül ugyanis a törlesztőrészletnek a gyűjtőszámlára, annál nagyobb lesz az úgynevezett mentesített követelésrész is, amit a bankok és az állam közösen átvállalnak az adóstól. A mentesített követelésrész egyébként a rögzített árfolyam fölötti törlesztőrészlet részletének kamata, ami a november végén érvényes mintegy 160 ezer gyűjtőszámlahitel-szerződés esetében összesen 22,4 milliárd forint volt, vagyis egy átlagos adós már 140 ezer forintnyi kamattehertől szabadult meg eddig.

Az árfolyamgát lehet egyébként a jövőben is a devizahiteleseket mentő csomag egyik alappillére, erre utal a legutóbbi rezsicsökkentésről szóló törvény, amit csütörtökön fogadott el az Országgyűlés. Ez alapján áprilistól negyedévente közlik majd a bankok, mennyi volt az egyes ügyfelek esetében a mentesített követelésrész, annak pedig, aki még nem lépett be a védőernyő alá, bár jogosult lenne rá, szintén levelet küldenek majd a bankok várhatóan még márciusban.

Aki nem szeretne belépni az árfolyamgátba, annak is érdemes körülnézni a piacon, hogy meglévő devizahitelét le lehet-e valamilyen forint alapú konstrukcióra lecserélni. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint decemberben egy átlagos forint alapú lakáshitel kamata már csak 7,45 százalékos volt, ez alig volt magasabb az átlagos eurós lakáshitelekénél, amelyeknél 7,07 százalékos volt a ráta. A svájci frank lakáshitelek átlagos kamata még valamivel kedvezőbb, az év végén 6,28 százalékos volt, de akciós jelleggel most is lehet találni ennél alacsonyabb kamatú forinthiteleket.

Bár a forint most gyenge, ami nem kedvez a hitelkiváltásnak, a kamatok szempontjából a jelenlegi időszak nagyon kedvező lehet. A jelzáloghitelek kamatát a legtöbb hitelintézet ugyanis a budapesti bankközi kamatlábhoz (bubor) köti, ami a január 22. körüli mélypont óta emelkedni kezdett, ami azt jelenti, a következő hetekben drágíthatják a hitelintézetek a lakáskölcsöneiket. Aki tehát a legalacsonyabb kamatkörnyezetben szeretne forinthitelt találni, annak valószínűleg sietnie kell.

Autóhiteleseket is mentenének

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy lakossági fórumon közölte: a választásokat követően meg kell fontolni, miként lehet azokon segíteni, akik gyakran munkaeszközként szolgáló gépkocsijukat is devizahitelre vásárolták.

Az államtitkár szerint azoknak, akik az évek alatt akár kétszer megfizették gépkocsijuk árát, de a tőkéből szinte semmit nem tudtak törleszteni, meg kell adni a lehetőséget, hogy visszaadhassák autójukat, ezzel letudva az adósságot. Az MNB szerint egyébként tavaly szeptemberben mintegy 150 ezer deviza gépjárműhitel-szerződés volt az országban.


Az államtitkár szerint azoknak, akik az évek alatt akár kétszer megfizették gépkocsijuk árát, de a tőkéből szinte semmit nem tudtak törleszteni, meg kell adni a lehetőséget, hogy visszaadhassák autójukat, ezzel letudva az adósságot. Az MNB szerint egyébként tavaly szeptemberben mintegy 150 ezer deviza gépjárműhitel-szerződés volt az országban. Autóhiteleseket is mentenének Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy lakossági fórumon közölte: a választásokat követően meg kell fontolni, miként lehet azokon segíteni, akik gyakran munkaeszközként szolgáló gépkocsijukat is devizahitelre vásárolták.

Az államtitkár szerint azoknak, akik az évek alatt akár kétszer megfizették gépkocsijuk árát, de a tőkéből szinte semmit nem tudtak törleszteni, meg kell adni a lehetőséget, hogy visszaadhassák autójukat, ezzel letudva az adósságot. Az MNB szerint egyébként tavaly szeptemberben mintegy 150 ezer deviza gépjárműhitel-szerződés volt az országban. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.