BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Federal Reserve döntésére figyel a piac ezen a héten

Makrogazdaság Balog Ádám, az MNB alelnöke múlt héten erős utalást tett arra, hogy a jegybank megállhat a kamatcsökkentésekkel annak ellenére, hogy az alacsony infláció adna még teret a lazításra. Az ukrán válság azonban kedvezőtlenül érinti a forintot.

Meglepetésre alig nőtt az infláció Magyarországon februárban, mindössze 0,1 százalékkal bővültek az árak a januári 0 százalékos fogyasztói árindex után. A várakozásoktól eltérő mutatót részben magyarázhatja a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetése, amely 0,2 százalékponttal csökkenthette az inflációt. Meglepetés volt az is, hogy a hónap során nagyot esett a ruházati cikkek ára, és az élelmiszerárak is lényegében stagnáltak. Az év során azonban már emelkedésnek indulhat az infláció, mivel fokozatosan kikerül az árindexből a rezsicsökkentések hatása, de a várt fogyasztásbővülés is emelheti az árakat. A forint tartós gyengülése szintén beépülhet az inflációba.

A héten magyar vonatkozású hírek csak elvétve lesznek, a KSH ma publikálja az építőipari adatot, míg pénteken átlagkereseti statisztikát láthatunk. A középpontban leginkább az ukrán-orosz konfliktus lehet, melynek újabb és újabb felvonását láthatjuk. Várhatóan csak akkor kerül sor komoly gazdasági szankciókra Oroszország ellen az Európai Unió és az Egyesült Államok felől, ha az orosz hadsereg Ukrajna egyéb területeire is folytatja útját.

A piacokon az ukrán fejlemények mellett az amerikai Federal Reserve szerdai döntésére figyelhet leginkább a világ. Ugyan a 0,25 százalékos alapkamathoz várhatóan ezúttal sem nyúl a jegybank szerepét betöltő intézmény, az eszközvásárlási programot tovább csökkenthetik. A QE3 néven ismertté vált likviditás bővítési program keretösszege így a jelenlegi 65 milliárd dollárról 55 milliárdra apadhat, míg decemberben még 85 milliárd dollárnyi friss pénzt öntött a gazdaságba a Fed.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.