BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Béremelés a Budapest Airportnál

Májustól 4 százalékkal emelkedik valamennyi munkavállaló alapbére a Budapest Airportnál, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a cégcsoporton belül a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban további fél százalékot költ bérfelzárkóztatásra, ez számos munkavállalónál akár 10 százalékot meghaladó emelést is jelent - tudatta a Budapest Airport az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a béremelés a társaság egyoldalú döntése alapján történik, mert a Budapest Airportnál és leányvállalatainál, a RÜK (Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló) és AFM (Airport Facility Management, vagyis létesítmény fenntartó) Kft.-nél lefolytatott többhetes bértárgyalás eredménytelenül, bérmegállapodás aláírása nélkül zárult. Mint írták, ennek ellenére számos, az érdekképviseletektől kapott javaslatot beépítettek az idei bérfejlesztésről meghozott döntésbe.

A legalacsonyabb bérek felzárkóztatására elkülönített 0,5 százalék több mint 150 dolgozó esetében 5-12 százaléknyi alapbér-növekedést jelent, így a repülőtér üzemeltetőjénél a legalacsonyabb bruttó bér a minimálbér másfélszerese lesz. Az alapbér mellé havonta 30 ezer forint cafeteria, valamint munkakörtől és teljesítménytől függően havi átlagban 15-30 ezer forint negyedévi bónusz társul - közölte a Budapest Airport.

Ismertetésük szerint a tárgyaláson munkavállalói képviselettel nem rendelkező, közelmúltban elindított BUD Security Kft. dolgozói sem maradnak ki a bérfejlesztésből, az ő esetükben 4,5 százalékos emelés mellett döntött a munkáltató május elsejétől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.