BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd euróra bővült az Eximbank hitelprogramja

FINANSZÍROZÁS Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjának (EHP) kerete 750 millió euróról 1 milliárdra bővült, és az igények szerint tovább is bővíthető – jelentette be Varga Mihály tegnap Budapesten. A nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója az NGM épületében együttműködési megállapodást írt alá 18 hazai kereskedelmi bankkal arról, hogy a bankok megújítják az Eximbankkal az EHP keretében kötött, két éven túli futamidejű, kedvezményes kamatozású refinanszírozási szerződéseiket. Varga Mihály az exportot a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) egyik sikerterületének nevezte, miután e cégek részesedése a teljes exporton belül a 2011-es 26,8 százalékról 30 százalékra nőtt tavaly, miközben a kivitel is jelentősen bővült az elmúlt négy évben. A tárcavezető kiemelte: eddig közel 500 cég részesült az Eximbank kedvezményes finanszírozási és biztosítási konstrukcióiból.

Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az EHP hitelkerete folyamatosan emelkedik. Sikerét is az mutatja, hogy a 2012-ben 150 millió euróval induló program keretét a növekvő igények miatt egymilliárd euróra kellett emelni. Arról is szólt, hogy az Eximbank három különböző konstrukció keretében már gyakorlatilag 1000 milliárd forinttal segíti a hazai, exportban résztvevő vállalkozásokat. A két éven túli hitelkeretet azok a kis és közepes cégek vehetik majd igénybe a kereskedelmi bankokon keresztül, amelyek éves árbevétele nem haladja meg a 15 milliárd forintot. Nátrán Roland rámutatott, hogy az EHP-n kívül további új termékekkel bővíti az exportösztönzés lehetőségét az Eximbank, így új lehetőségként idén elindult az exportcélú lízing, és hamarosan elindítják az exportcélú faktoring lehetőségét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.