Az elmúlt hét elején még a nyugati hatalmak által nem támogatott krími népszavazás borzolta a kedélyeket. Az eredmény nem okozott meglepetést, a résztvevők 95 százaléka voksolt Oroszország mellett. Ez a hír nem okozott további eladásokat a börzéken, miután az elmúlt hetekben már komoly veszteségeket könyvelhettek el az árfolyamok. Az orosz-ukrán válság látványosan megviselte a részvénypiacokat: a börzék többet estek, mint amennyit a megnövekedett kockázatok miatt indokolt lett volna.
A múlt héten már nem jött negatív reakció az újabb fejleményekre, a BUX index kiegyensúlyozottan emelkedett a 15 982 pontos minimumáról. Legutóbb az év elején láthattunk hasonló optimizmust a hazai parketten, így felcsillanhat a remény a mostani pozitív mozgás folytatása kapcsán. A következő ellenállásig, ami 18 000 pontnál található, bőven van még tér felfelé.
A blue chipek azonban már vegyes képet mutatnak. A Mol részvényeit továbbra is elkerülték a befektetők, az árfolyam három napon keresztül zuhant, amelynek köszönhetően négy és fél éves mélypontra került a kurzus. Kedvezőtlen hírek is napvilágot láttak a papírral kapcsolatban, a Mol partnerének, a Gulf Keystone-nak működőtőke problémái vannak, mintegy 20 millió dollár hiányzik május végéig. A cég ezért megfontolhatja a kurdisztáni Akri-Bijeel részesedés eladását, ami pedig nem kedvező a Molra nézve.
Jó hírek is érkeztek a cégek felől, a Richter és a Forest Laboratories közleményt adott ki a cariprazine kapcsán,. A bejelentés katalizátor volt a múlt héten már jól teljesítő árfolyamnak, amely rés kíséretében kezdte a kereskedést pénteken. A következő ellenállás 4 ezer forint környékén található, és rövidtávon további emelkedés valószínű. A OTP árfolyama 4 ezer forint fölé tudott kapaszkodni a 3500 forintos lokális mélypontról.
Az Egyesült Államokban a Standard & Poor’s 500 tőzsdeindex rövid időre esett a hét közepén – amikor Janet Yellen Fed-elnök vártnál korábbi kamatemelésre utalt –, ám a gyengülés csak átmenetinek bizonyult. A tőzsdeindexek emelkedése tovább tarthat, és az S&P 500 hamarosan új történelmi csúcsra is emelkedhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.