A 2014-es időszakra egyébként már tavaly novembertől is lehetett szerződést kötni a téli fagykárok kockázata miatt – mondja Máhig Attila, a Groupama Garancia nem életbiztosítási ügyvezető igazgatója. Az idei tél azonban enyhe volt, így erre a kockázati elemre kisebb volt a kereslet. Aki az idén biztosítást szeretne kötni a növénykultúráira, annak mindenesetre május 15-ig célszerű lépnie, várhatóan ez a dátum lesz ugyanis az idén is az a határidő, amíg az egységes kérelmet, amelyben a díjtámogatási igényt is jelezni kell, úgy lehet benyújtani, hogy a termelő megkapja a maximális támogatást. Az egységes kérelmet ezt követően még várhatóan 25 napig be lehet majd ugyan adni, de minden egyes nap késlekedéssel 1 százalékkal csökken majd a megállapított támogatási összeg.
A három hazai agrárbiztosító közül a Generali május 15-ig fogadja be a kérelmeket, az Allianz pontos dátumot nem közölt, de azt elmondták: a tavaszi szezonban a növénybiztosítási szerződéseket jellemzően az első jégesők lehullásáig fogadják be a biztosítók. Később is tartaniuk kell egyébként a gazdáknak a határidőket, ha hozzá akarnak jutni a támogatáshoz. A szerződéskötések és módosítások végső határideje minden évben augusztus 25., a biztosítási díj megfizetéséről szóló igazolást pedig november 15-ig kell elküldeni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal számára.
A tavalyi tapasztalatok alapján a biztosítók úgy látják, egyre több gazda áll rá a támogatott konstrukciókra. Az Allianznál például 2012-ben csak a növénybiztosítások fele tartozott a támogatott kategóriába, tavaly már a háromnegyedük. A másik két piaci szereplőnél nem ennyire markáns a támogatott biztosítások aránya, a Generalinál 1,2 milliárd forintot tett ki tavaly a támogatott konstrukciók díjbevétele, a nem támogatottaké eközben elérte a 2,1 milliárd forintot. A Groupama Garanciánál a növénybiztosítások záró állománydíja 4 milliárd forint fölött volt tavaly, ennek viszont csak egy kis része volt támogatott – mondta Máhig. A támogatott biztosításoknál magas, 30 százalékos az önrész, emiatt mindegyik piaci szereplőnél általános tapasztalat, hogy a gazdák keresik a kiegészítő önrész biztosítást, szinte minden szerződés mellé kötnek ilyet.
Az Allianz a támogatott biztosításokkal kapcsolatban csaknem 2 ezer kárbejelentést kapott, és 900 millió forintot fizetett ki a gazdáknak, és a nem támogatott biztosításoknál hasonló nagyságrendű kártérítést fizetett. A Generali a támogatott és a nem támogatott konstrukciókra együttesen 1,4 milliárd forintnyi kártérítést adott a gazdáknak.
A legrosszabb év az utóbbi időben a 2010-es volt a biztosítók számára, akkor a mezőgazdasági biztosításokból származó díjbevétel mindössze 7,6 milliárd forint volt, és ennek a másfélszeresét, 11,6 milliárdot fizették ki végül a károsult gazdáknak.
Az Allianz a támogatott biztosításokkal kapcsolatban csaknem 2 ezer kárbejelentést kapott, és 900 millió forintot fizetett ki a gazdáknak, és a nem támogatott biztosításoknál hasonló nagyságrendű kártérítést fizetett. A Generali a támogatott és a nem támogatott konstrukciókra együttesen 1,4 milliárd forintnyi kártérítést adott a gazdáknak.
A legrosszabb év az utóbbi időben a 2010-es volt a biztosítók számára, akkor a mezőgazdasági biztosításokból származó díjbevétel mindössze 7,6 milliárd forint volt, és ennek a másfélszeresét, 11,6 milliárdot fizették ki végül a károsult gazdáknak. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.