Szintén pozitív fejlemény a banknál, hogy a nem teljesítő hitelek aránya 30 százalék alatt stabilizálódott, de a 29 százalékos érték még mindig nagyon magas. Wiedner elmondta: az idén még nem várnak nyereséget a banknál. Az eredménnyel kapcsolatos előrejelzést nehezíti, hogy nem tudják, a kormány milyen devizahiteles mentőcsomagot tervez, és az mennyibe fog kerülni a banknak.
A hitelállomány és a betétállomány is csökkent a banknál, az ügyféleszközök volumene 10, a forrásoké 15 százalékkal esett vissza. A devizaeszközök aránya is visszaesett, 2012-ben még 64 százalékot tett ki ez a mutató, tavaly már csak 59 százalékon állt. A devizaeszközökön belül a svájci frank aránya 44, az euróé 54 százalékot tesz ki. Az ügyfélforrások 71 százaléka volt tavaly forint alapú. A hitel/betét arány emelkedett tavaly, 123 százalékon állt az év végén Wiedner szerint azonban ez nem probléma, a bank likviditási helyzete kiváló. A tőkehelyzet is stabil, a tőkemegfelelési mutató 11,51 százalékon állt 2013 végén, ebben persze szerepet játszott az is, hogy tavaly összesen 125 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre a banknál.
Wiedner hangsúlyozta: a Raiffeisen marad Magyarországon, a hitelintézet eladásának terve lekerült a napirendről. Univerzális bank kíván maradni, és a fiókhálózat is megmarad a lakossági piacon, eközben persze az elektronikus csatornákat tovább fejlesztik.
A bank aktívan részt kíván venni az olyan állami kezdeményezésekben is, mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (NHP), vagy az EXIM finanszírozási konstrukciói. Az NHP első szakaszában 64 milliárd forintot folyósítottak, a második szakaszban 48 milliárd forint kihelyezése van folyamatban. A projektfinanszírozásban is aktív szerepet vállalnak, tavaly 203 millió euró értékű új eszközhöz adtak forrást.
A fontos fejlemények között említették a bank sajtótájékoztatóján, hogy tavaly a Raiffeisen érte el a legnagyobb piacirész-növekedést a kkv-számlanyitások területén, és 54 százalékkal több hitelt folyósítottak a kkv-knak, mint egy évvel korábban. A privátbanki piacon a második legnagyobb szereplő a bank, 292 milliárd forintnyi vagyont kezelnek. A prémium ügyfélkörben már 20 ezer kliensük van, a kezelt vagyon pedig meghaladja a 250 milliárd forintot. A folyószámlapiacon is nőtt a piaci részesedése a banknak, jelenleg a számlák 5,3 százalékát kezelik.
Tavaly csökkent a CIB-nél a céltartalékképzés, miközben tovább javult a hitel/betét arány
Tavaly csökkent a CIB-nél a céltartalékképzés, miközben tovább javult a hitel/betét arány-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.