BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy pénzek, nagy elvárások

A következő szűk két évben rendelkezésre álló több tízmilliárd forintnyi kockázati tőkénél csak a KKV-k előtt álló lehetőségek nagyobbak. Azonban a feléjük támasztott elvárások is hatalmasak. Így lehetne röviden összefoglalni azt a budapesti szakmai konferenciát, amelyen bemutatkoztak a Jeremie program új nyertes alapkezelői.

Kihívásokkal teli időszak várja a hazai Jeremie-piac új kockázati tőkealap-kezelőit, hangzott el a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) és az M27 ABSOLVO február végi szakmai eseményén. A következő év végéig csak nekik több mint 40 milliárd forintot kell kihelyezniük, azaz ekkora tőkéhez kell innovatív, gyors növekedést ígérő magyar ötleteket, cégeket találniuk. Azonban a hazai KKV-k is kemény kihívások elé nézhetnek, hiszen erős versenyre számíthatnak a forrásokért, és magas befektetői elvárásoknak kell megfelelniük, mert csupán egy jó ötletért még nem fognak kinyílni előttük a befektetői ajtók és pénztárcák.

A konferencia nyitó előadásában Garamvölgyi Balázs, az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg Európában nálunk jut a legtöbb kockázati tőke a KKV szektorba, és az összes befektetett tőke nagyságát tekintve is kiemelkedően szerepel Magyarország. A hazai kockázati tőkepiacon már több mint 20 éve jelen lévő Euroventures Capital vezetője, Tánczos Péter szerint fontos, hogy a vállalkozók valódi partnerként is tekintsenek a befektetőkre, akik transzparens működést várnak el a tőkéért cserébe. Tánczos felhívta a figyelmet azokra a kritikus sikertényezőkre is, amelyek elengedhetetlen feltételként jelentkeznek a befektető-keresés folyamatában. A hozzáállás, a védhető és alátámasztható versenyelőny, az egyedi termék, a tudatos üzleti modellezés és tervezés jelentősen befolyásolják a vállalkozás és a projekt megítélését, valamint a majdani együttműködés sikerét is. Kiemelte továbbá, hogy a rendelkezésre álló forrásokat elsősorban az olyan tehetséges csapatok kaphatják meg, akik másként gondolkodnak, mint az átlag, a korlátok helyett lehetőségeket látnak, képesek egymást motiválni és elkötelezettek víziójuk végrehajtásában. Ezek azok az erények ugyanis, amelyeket a befektetők pozitívan értékelnek, és amelyek képesek egy jó ötletet sikerre vinni, hiszen a jó ötlet elkötelezettség és céltudat nélkül még nem elegendő - emelte ki a befektető.

Nem érdemes elaprózni erőforrásaikat a tőkét kereső vállalkozásoknak a növekedési stratégiájuk kialakítása során, hanem meg kell találniuk a helyes fókuszt, és kiemelt figyelmet kell szánniuk a versenytársak erősségeinek és gyengeségeinek, valamint saját pozíciójuk és lehetőségeik helyes megítélésének – hívta fel a figyelmet Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO ügyvezető partnere. A szakértő arra is rámutatott, egy cégnek érdemes előre szondáznia a befektetői piacot, és prioritási listát felállítani a potenciális befektetőket illetően. Kulcsfontosságú ugyanis egy ilyen jellegű „házasság” esetén, hogy a felek értsék egymást, egymás motivációit, a befektető pedig értse azt a piacot, ahol a vállalkozás működik, és mindkét fél számára tiszta legyen, mit várnak az együttműködéstől. A szakértő a proaktivitás fontosságára is felhívta a figyelmet, mely jelentősen hozzájárulhat a sikeres befektető-kereséshez: „Mielőtt befektetésért indulnánk, tegyünk meg minél több lépést előre, önerőből, hogy az ötletünk üzleti tervvé érhessen, termék elképzelésünk piacképes megoldássá váljon, és a befektetők miértjeire már előre válasszal szolgálhassunk” – fogalmazta meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.