BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kell most félnünk a további leminősítéstől

Az S&P negatívról stabilra változtatta a Magyarország államadóságára vonatkozó kilátást, és megtartotta a BB minősítést. Ez a változás csak annyit jelez, hogy nem kell most már félnünk a további leminősítéstől, de még sok mindennek kell változnia (elsősorban a beruházások terén), hogy megérkezzenek a felminősítések - írja az Erste elemzése.

Így annak ellenére, hogy a hír pozitív, jelentős hatásra nem számítunk, mert a piac már eddig is így kezelte a magyar minősítést. Sőt, kormányzati oldalról már sokszor elhangzott a sürgetés, hogy felminősítésnek kellene már jönnie, hiszen a költségvetés évek óta egyensúlyban van (igaz többszöri kiigazítások árán), és a tavalyi év végére megérkezett a gazdasági növekedés is.

A nemzetközi piacokra tekintve azt látjuk, hogy újra a bika vette át a hatalmat, legalábbis ami a fejlett piacokat illeti. Ugyanakkor a feltörekvő piacok stagnáltak. A DAX pedig tegnap a 20 és a 30 napos mozgóátlag fölött tudott zárni, ahonnan ma folytathatja az emelkedést. Közben Amerika oldalazva korrigál, ezen belül ma lehet egy emelkedés. Így a BUX is megpróbálkozhat a 30 napos mozgóátlag tesztelésével 17.310 pontnál.

USA:
- A tegnapi kereskedés sem telt jó hangulatban, az indexek mérsékelt mínuszban zárták a kereskedést, a Nasdaq volt a nap nyertese (Dow -0,03%, Nasdaq -0,54%, S&P500 -0,19%).
- A felülvizsgált végleges negyedik negyedéves GDP adat 2,6% lett, ami 0,2%ponttal magasabb az előző adatnál. Az adat valamivel gyengébb lett a várakozásoknál, a piac 2,7%-ra számított.
- A munkanélküli segélykérelmek száma a várt stagnálás helyett 10 ezer fővel 311 ezerre csökkent.

Európa:
- Oroszország elleni szankciókat fogadott el az USA: orosz politikusok és vállalatvezetők külföldi vagyonát fagyasztják be, Ukrajnának pedig 1 milliárd dolláros hitelgaranciát nyújtanak és 150 millió dollár közvetlen pénzügyi segítséget is kap az ország.
- Az IMF megállapodott az ukrán kormánnyal, az ország 14-18 milliárd dolláros csomagot kap, a további nemzetközi támogatásokkal együtt pedig összesen 27 milliárd dollár a mentőcsomag.

Olaj, arany:
- A WTI 101,5 dollárig kúszott fel a ma reggeli órákban, elsősorban annak köszönhetően, hogy a cushingi készletek két és féléves mélypontra estek, és az amerikaiak által szorgalmazott szankciók kihathatnak az orosz olajeladásokra. Aggasztó hírek érkeznek egyébként Nigéria és Líbia felől is, mindkét országban akadozhat az ellátás. Az arany 1.300 dollár alá süllyedt, mivel a világban ismét nő a kockázatvállalási kedv és a piac a likviditás szűkülésére számít. Az aranyat egyes befektetők 1.100 dollár alá várják az év végéig.

Devizák:
- A dollár erősödése tegnap is tovább folytatódott, melynek eredményeként az EUR/USD árfolyam 1,3781-ről 1,3740-ig csökkent le és ezzel áttörésre került a 30 napos mozgóátlag 1,3797-es értéke is. Ma tovább folytatódhat a dollár erősödése a legközelebbi támasz szintig, amit az 50 napos mozgóátlag jelent 1,37192-es árfolyamnál.
- Nagyot erősödött tegnap a forint, melynek köszönhetően az EUR/HUF árfolyam 312,4-ről 310,68-ig csökkent. A mai kereskedésben a forint erősödését az is támogathatja, hogy az S&P a korábbi negatív kilátást semlegesre módosította, miközben BB hitelminősítésünkön nem változtatott, ami két besorolással van a befektetési kategória alatt. Ugyanakkor a további erősödéshez a forintnak át kéne törnie a két hónapos emelkedő trendvonalat is, ami jelenleg 310,2-nél húzódik. Ha a trendvonal áttörésre kerülne, akkor az árfolyam 308,7-ig, az oldalazó sáv alsó éléig erősödhetne.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,5%-ot, a Hang Seng 1,1%-ot emelkedett, míg a Shanghai index 0,3%-ot csökkent.
- Bár a befektetők idegesek a keddtől érvényes japán adóemelés miatt, azonban ez nem igazán nyomta rá a bélyeget a mai részvénykereskedésre. A mostani adóemelés keretében a fogyasztási adót (ÁFA) fogják 5%-ról 8%-ra megemelni és 2015 októberétől még tovább, 10%-ra tervezik emelni az adó nagyságát. A japán adórendszer kiszámíthatóságát jól példázza, hogy legutóbb 1997-ben emelték az adókulcsot.
- Számos februárra vonatkozó makroadatot publikáltak Japánban, amik lényegében a várakozásoknak megfelelőek lettek. A munkanélküliségéi ráta a várt 3,7% helyett 3,6% lett. Az infláció mértéke a várakozásoknak megfelelően 1,5% lett, míg a kiskereskedelmi forgalom 3,6%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest, szemben a 3,5%-os előrejelzéssel.
- Kína legnagyobb bankja, az ICBC 1,5%-ot emelkedett, miután 2013-as profitja meghaladta a várakozásokat.

Határidős piacok:
- Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek:

- A Commerzbank május 8-án tartja éves rendes közgyűlését. A menedzsment azt javasolja, hogy a teljes profitot az eredménytartalékba vezessék át, ami azt is jelenti, hogy a társaság nem javasol osztalék kifizetést. Ez egybevág a piaci várakozásokkal.

- A Daimler 500 millió jüan (80 millió dollár) értékben bocsátott ki kötvényeket Kínában. A tranzakció érdekességét az adja, hogy ez az első európai, nem pénzügyi vállalat, amelyik jüanban denominált, úgynevezett „Panda” kötvényt bocsátott ki. A kötvények lejárata 1 év, és a kibocsátott volumen sem jelentős, így a mostani lépés inkább csak érdekes, mint pénzügyileg jelentős tranzakció. Az európai vállalatok körében jelenleg még meglehetősen szokatlan (csak pénzügyi intézményeknél volt rá példa) a jüan kötvények kibocsátása, de ezek szerepe a jövőben felértékelődhet. A Daimler mostani lépése kísérleti jellegűnek tűnik.

- Amerikában 1,79 milliárd dollárral bővítették ki a Siemens egészségügyi keret megállapodását, ami egy évre szól, de opciót tartalmaz a hosszabbításra, és most is egy ilyen meghosszabbítás történt. A szerződés keretében a Siemens radiológiai rendszereket fog szállítani, szervizelni, valamint alkatrészekkel ellátni. A hírt pozitívan értékeljük, ugyanakkor nem volt váratlan, így csak mérsékelt pozitív árfolyam reakcióra számítunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.