A kockázati tőkepiaci új szereplői a HVCA és az M27 ABSOLVO februári szakmai konferenciáján mutatkoztak be először az értő közönség előtt. Az eseményen a több mint negyven milliárdnyi kockázati tőke felett diszponáló új alapkezelők közül többen is asztalhoz ültek. Volt, aki már korábban „megmártózott” a befektetői piacon, míg akadt olyan szereplő is, akit az újonnan teremtődő lehetőségek vezettek a befektetői székbe. A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, az új alapok – köztük az eseményen is részt vevő Alliance Jura Hongrie, a Valor Capital, a Perion Invest, a PBG FMC és a Core Venture is – erős versenyre számíthatnak a kockázati tőkepiacon. Hiszen egyrészt mindössze alig két évük van a tőkekihelyezésre, másrészt még a korábbi Jeremie körök alapkezelői is keresik a befektetési lehetőségeket. Gaál Csaba, a Core Venture vezérigazgatója is megerősítette, fokozza a kihívást a rendelkezésre álló viszonylag kevés idő, hiszen nekik ezalatt mintegy 40 dealt kell a tető alá hozniuk. „De az idő mellett a relatív pénzbőség is fokozza a kihívást. Noha mindenki arra törekszik, jól legyen befektetve a rendelkezésre álló összeg, az csak jó pár év múlva, az alapok zárásakor derül ki, valóban sikerült-e” – mondja Gaál, majd hozzáteszi, az igazi munka a pénz kihelyezése után kezdődik. A néhány tíz és százmillió forintokat viszont nem könnyű elnyerni, hiszen több lépcsőn keresztül vezet az út a befektetők pénzéhez, hogy a nagy deal-flow-t hatékonyan lehessen kezelni. Ráadásul manapság egyre több kreatív ötlet és innovatív projekt jelentkezik. Így a Core Venture-nél is az igazi kihívás, hogy ezek a sztorik hogyan tudnak bevételt, nyereséget termelő vállalkozássá válni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.