BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabad az út

Már hatályos az a miniszeri rendelet, amely alapján a vállalkozások ötmillió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését is. Az új lehetőség a várakozások szerint nem hoz drámai változást a piacon

Hatályba lépett pénteken az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze forint vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.

A közlemény kiemeli, hogy a rendelet minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is. A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését. A gyakorlatban felmerülő problémákat tisztázza a most hatályba lépett miniszteri rendelet – áll az NGM közleményében.

„Mivel lakásépítésre és vásárlásra már korábban is elérhető volt ez a támogatás, ezért a rendelet azon része új, amely a hiteltörlesztésre vonatkozik. Ez csak közvetve lesz hatással a piacra és várakozásaink szerint nem fog jelentős változást okozni a piacon” – vélekedett a rendelet megjelenése kapcsán Déry Attila, Az Otthon Centrum vezető elemzője. Azok, akik kimondottan a fizetési nehézségek miatt árulták az ingatlanukat, ha ez valóban könnyebbség nekik, most visszaléphetnek a piacról, ami a túlkínálatot csökkenteni fogja. Ez elméletben jó a piacnak, hiszen csökkenti az árakon lévő nyomást. Sajnos azonban tényleg csak elméletben, hiszen az árfolyamgátnak ugyanez lett volna a hatása, de a gyakorlatban nem volt tapasztalható a túlkínálat csökkenése. „Ezen kívül az is kérdéses, hogy a gyakorlatban hány munkavállaló kaphat ilyen formában juttatást a munkáltatójától, a számuk ugyanis jelentősen korlátozhatja a piacra gyakorolt hatást” – vélekedett az elemző.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.