BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai jegybankár a kötvényvásárlások mielőbbi megszűnésére számít

Richard Fisher amerikai jegybankár azt feltételezi, hogy a Federal Reserve módosítani fogja a monetáris politikáját és nem vásárol többé kötvényeket - írja a Handelsblatt, a német üzleti körök lapja. Az amerikai pénzügyi ember szerint csupán ezt követően kerülhet sor arra, hogy vita kezdődjék az amerikai kamatlábak esetleges emeléséről.

A Fox News tévének nyilatkozva Fisher kijelentette: "Személyesen abból indulok ki, hogy a (kötvényvásárlási) programot októberben befejezzük. Ezután kell majd megvizsgálnunk, miként alakul a gazdaság, hol állunk, ideértve a munkaerőpiac helyzetét is, mielőtt döntenénk a rövid távú kamatlábakról".

A Handelsbank szerint az amerikai jegybankár nem tudta megmondani, hogy a gazdaság mikor kész magasabb kamatlábakra "Hadd mondhassam azt, a kamatok valamikor a következő száz évben ismét emelkedni fognak" - ütötte el a kérdést tréfásan.

A Handelsblatt emlékeztet arra, Janet Yellen asszony,  a Fed új főnöke márciusban odanyilatkozott, hogy a kamatemelésre már 2015 első felében sor kerülhetne. Kereskedők azonban azt várják, hogy e lépésre a jövő év júliusa előtt nem fog sor kerülni.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.