BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén sem várható a fogyasztói árak jelentős emelkedése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A legfrissebb inflációs adat szerint továbbra sem tudtunk kitörni a negatív tartományból, ugyanis a fogyasztói árak 0,9 százalékkal csökkentek decemberben az előző év azonos időszakához képest. Havi alapon pedig 0,7 százalékkal lettek olcsóbbak a termékek. Ráadásul a maginfláció is jelentősen, 1,2 százalékról 0,8 százalékra csökkent. Szinte minden árucsoportban az áresés volt jellemző, így mind éves, mind havi alapon csökkent az élelmiszerek, az üzemanyag, a tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia ára. Ezek közül érdemes kiemelni az üzemanyag árának csökkentését, amely a csökkenő olajárnak köszönhetően az utóbbi hetekben általánossá vált. Felmerülhet a kérdés, hogy az idei évben meddig folytatódik ez a tendencia. Az olajár esésének végét nehéz megmondani, a szektort elemzők sem tudnak biztosat ezzel kapcsolatban. Az idei árváltozásokra még szintén kedvezőtlenül hat az eurózónából (legfőbb kereskedelmi partnerünk) importált alacsony infláció. Így összességben az idei évben sem várható a fogyasztói árak jelentősebb emelkedése, és az elemzők többsége (köztük mi is) még az év első hónapjaiban negatív értéket vár a mutatóra.

Összhangban a fentiekkel újra felerősödtek a jegybanki alapkamat vágással kapcsolatos találgatások. A várakozások szerint a 3 százalékos jegybanki inflációs cél nem fog teljesülni idén, amit az MNB 0,8 százalékos inflációs várakozása is alátámaszt. A nemzetközi környezettel kapcsolatos bizonytalanságok azonban továbbra is nehéz helyzetbe hozzák a jegybankot. A legutóbb megjelent inflációs jelentésben két alternatív forgatókönyvet is felvázoltak, melyek a kamatvágás irányába mutatnak. Ugyanakkor a külső tényezők okozta hatások a felvázolt képet befolyásolhatják, így a monetáris politikai döntéshozókat is az óvatosság irányába fordíthatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.