Jön a szerződés a Budapest Bankról
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA társaságnak az MFB nyújt hitelt a vételárral megegyező összegben, illetve a szükséges garanciát is az MFB vállalja. A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra a tegnapi nap, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása. A határozatban az is szerepel, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével szintén a tegnapi napig készít előterjesztést a vételár finanszírozásáról.
A Budapest Bank állami megvételét december elején jelentették be az érintettek, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter akkori tájékoztatása szerint a tranzakció várhatóan ez év közepére zárulhat le. A mérlegfőösszege szerint a magyar piacon nyolcadik legnagyobb bank értékesítését stratégiai szempontok indokolták: az anyavállalat General Electric ugyanis a jövőben az ipari termelő tevékenységére kíván fókuszálni, ami több, pénzügyi szolgáltatást nyújtó érdekeltség eladásával jár.
A Figyelő értesülése szerint az állam akár 700 millió dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon számolva bő 190 milliárd forintot is fizethet a Budapest Bankért, legalábbis a tárgyalások és az első papírokban leírt vételár szerint. Ez pedig első látásra igen soknak tűnik: a bank saját tőkéje ugyanis tavaly 133,6 milliárd forintot ért el, a reális (fair) vételárat pedig szakértők előzetesen 80-100 milliárd forintra becsülték. Kérdés persze, hogy a ténylegesen kialkudott vételár végül mennyi lesz, és az állam mikor kívánja, illetve tudja majd értékesíteni a hitelintézetet. A jelenlegi piaci környezet képe alapján – akár egyesítik a bankot a szintén állami kézbe került MKB-val, akár nem – a hitelintézet hosszú évekig állami tulajdonban marad, így nem lehet az árra vonatkozóan objektív ítéletet mondani.

