BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabad kezet kaptak a bankok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Eltörölték a kényszerértékesítési kvótát a hitelintézetek számára, a bankszövetség viszont azt javasolta, fél évig még tartsák magukat a piaci szereplők a korábbi limitekhez. A bankok egyébként a korábbi kvótákat sem használták ki, nagyon kevés ingatlant tudnak elárverezni.

Az év elején megszűnt a kényszerértékesítési kvóta a bankok számára, vagyis a bankok, ha ezt akarják, elvileg a bedőlt hitelek mögött álló 115 ezer ingatlan mindegyikét elárvereztethetik. Ennek korábban a kvóta gátat szabott, a 2011 utolsó negyedévében életbe léptetett intézkedés meghatározta a negyedévente elárvereztethető lakások arányát. Az első évben 2 százalékos volt a kvóta, amelynek mértéke fokozatosan 5 százalékosra emelkedett. A Magyar Bankszövetség a múlt év végén arra kérte a tagjait, hogy az első félévben önkéntes alapon továbbra is tartsák ezt a limitet, arról azonban nincs információja a szakmai szervezetnek, hogy végül hány hitelintézet csatlakozott a kezdeményezéshez.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által nyilvánosságra hozott kényszerértékesítési adatok szerint egyébként bankszövetség ajánlását nem lesz nehéz betartani a piaci szereplőknek. A bankok a korábbi limiteket sem nagyon használták ki, 2014 utolsó negyedévében mindössze 33 százalékos volt a kvóta kihasználtsága, elvileg 6301 ingatlant árvereztethettek volna el, de csak 2072 került kalapács alá. „Az 5 százalékos kényszerértékesítési kvóta elegendő keretet biztosított a fedezeti ingatlanok kényszerértékesítésre jelölésére.

Figyelemmel arra, hogy az elmúlt negyedévekben a kényszerértékesítésre jelölt ingatlanok száma az 5 százalékos limitet nem érte el, illetve 5 százalék alatt volt, ezért várhatóan a jövőben sem haladjuk meg ezt a számot” – nyilatkozta lapunknak az OTP Bank. Az FHB-nál is hasonló volt a helyzet: ők sem használták ki a limiteket a kvótarendszer fennállásának idejében. „Ennek oka, hogy az egyéb, ügyfélbarát megoldásokat preferálja a bank” – közölték lapunkkal.


A Budapest Banknál még nem döntöttek arról, csatlakoznak-e a bankszövetségi ajánláshoz, több nagybank viszont egyetértett a kezdeményezéssel. Az Erste, az UniCredit és a K&H Bank is ebben a szellemben jár majd el. A K&H egyébként a devizahitel-szerződések esetében saját jogon új eljárásokat nem kezdeményezett, csak akkor csatlakozott ilyen végrehajtásokhoz, ha egy harmadik fél (közmű-, kommunikációs szolgáltatók, NAV, magánszemély stb.) által kezdeményezett végrehajtás során az adóssal szemben a hitelfedezeti ingatlant érintő végrehajtási jogot jegyeztek be az ingatlan tulajdoni lapjára.

 

Egyelőre az is megköti a bankok kezét, hogy az elszámolási folyamattal érintett hitelekhez – ez gyakorlatilag az összes 2004. májusa és tavaly július 26. között felvett kölcsön – kapcsolódó ingatlanoknál fel kellett függeszteni a végrehajtásokat. Ahol elindult a végrehajtási folyamat, általában ott sem sikerül elárvereztetni az ingatlanokat. A jegybank adatai szerint 2014-ben az első kilenc hónapban a hitelintézetek több mint 12 ezer ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, amiből mindössze 484 lakást tudtak eladni. A bankok tapasztalatai szerint egyre többször fordult elő, hogy kényszerértékesítés helyett az ügyféllel közösen adják el az ingatlant, vagy pedig a Nemzeti Eszközkezelő segítségét kérik.



Jönnek a forinthiteles perek

Utoljára még ma nyújthatnak be keresetet a hitelintézetek a Fővárosi Törvényszéken, ha vitatják, hogy forinthiteles szerződéseik egyoldalú módosításai tisztességtelenek voltak az elmúlt években. Szombatig 14 pénzügyi cég él a lehetőséggel – közölte lapunkkal a törvényszék.

Perelni fog a Sajóvölgye Takarékszövetkezet, a Téti Takarékszövetkezet, a KDB Bank, a BNP Paribas érdekeltségébe tartozó UCB Ingatlanhitel és a Magyar Cetelem Bank is. A bíróságra megy még az Erste, az FHB Jelzálogbank és az FHB Kereskedelmi Bank, a K&H, a Raiffeisen Lízing, az OTP Bank, az OTP Lakástakarékpénztár, valamint a Sopron Bank is.

Perelni fog a Sajóvölgye Takarékszövetkezet, a Téti Takarékszövetkezet, a KDB Bank, a BNP Paribas érdekeltségébe tartozó UCB Ingatlanhitel és a Magyar Cetelem Bank is. A bíróságra megy még az Erste, az FHB Jelzálogbank és az FHB Kereskedelmi Bank, a K&H, a Raiffeisen Lízing, az OTP Bank, az OTP Lakástakarékpénztár, valamint a Sopron Bank is.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.