Kerek 1 százalékkal csökkentek az árak
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a számokból az látszik, hogy az eddigi csökkenő trend kezd megfordulni. Ebben az üzemanyagok árának emelkedése és az élelmiszereknél - különösen az idényáras élelmiszereknél - tapasztalt emelkedés játszotta főszerepet. A maginflációs mutatónál is enyhe növekedés látszik, míg 2014 január óta folyamatosan csökkent - tette hozzá.
Éves összevetésben az üzemanyag, valamint a háztartási energia árának csökkenése vitte le az inflációt.
A KSH adatai szerint a maginfláció januárhoz képest 0,2 százalékkal, tavaly februárhoz viszonyítva pedig 1,0 százalékkal emelkedett az előző havi 0,7 százalék után.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében azt írta: "az alacsony infláció lehetővé teszi a hozamok csökkenését, ami könnyíti a vállalkozások és az új beruházások finanszírozását, amely végül a gazdasági teljesítmény növekedését vonja maga után."


