Mabisz: négyezer kárbejelentés futott már be áprilisban
Biztosítás Mintegy 4000 kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz április 1-je óta, a károk becsült értéke megközelíti a 300 millió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az egy kárra jutó átlagos kárérték 75 ezer forint. A legtöbb bejelentés Budapestről és környékéről, valamint Pest, Szabolcs, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, illetve Borsod megye területéről érkezett. A Mabisz szerint a legtöbb kárt a viharos erejű szél okozta, illetve az amiatti úgynevezett rádőléses károk, vakolatsérülések, fakidőlések, tetőszerkezetet érintő sérülések. A viharkárok után a villámcsapás, a felhőszakadás és a jégverés is szerepel a leggyakoribb okok között. A viharkárok éves szinten továbbra is a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk csaknem ötödét teszik ki, a Mabisz adatai szerint 2014-ben a 704 ezer kárbejelentés mintegy 15-20 százaléka volt ehhez köthető. A hazai lakásállomány 73 százaléka van biztosítva. A szövetség szerint bíztató jel, hogy a lakásbiztosítási piac 2010 óta tartó visszaesése megtorpant tavaly, és a szerződések száma 13 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az újonnan kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagos díja 28-29 ezer forint körül alakul. Az átlagdíj annak ellenére sem nőtt, hogy egyre népszerűbbé válnak a kiegészítő fedezeteket is kínáló lakásbiztosítási csomagok - hívta fel a figyelmet a Mabisz.


