BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereséget vár az Uniqa

Ismét nyereséges lehet az Uniqa Biztosító. A cég életbiztosítási ága dinamikusan nő, emellett a költségeket is sikerült csökkenteni. Az új lakásbiztosításokat is jól fogadta a piac

Zsinórban négy veszteséges év után az idén már nyereséget vár magyarországi Uniqa Biztosító – mondta Othmar Michl vezérigazgató a társaság római sajtótájékoztatóján. Ennek egyik legfontosabb oka az elmúlt év végén elfogadott optimalizációs terv volt, amelynek köszönhetően csökkentek a költségek, javultak a belső folyamatok és a szerződésállományt is átstrukturálták. Megszűntek a párhuzamosan működő értékesítési rendszerek, a régiók száma a korábbi hatról háromra csökkent. Komoly létszámleépítés is volt a cégnél, vidéken 60, a fővárosban 34 főtől váltak meg három lépésben, így jelenleg már csak 380 fő körüli alkalmazottal működnek.

A drasztikus lépésekre a profitabilitás helyreállítása miatt volt szükség. Az életág ugyan mindig nyereséges volt a cégnél, az viszont, hogy a korábbi különadót 2013-ban felváltotta a biztosítási adó, rosszul érintette a cascóban erős Uniqát. A korábbi adóteher emiatt 0,8 milliárd forinttal 2,8 milliárd forintra nőtt, vagyis a 30 milliárdos forgalmú nem életbiztosítási ág bevételének gyakolatilag a tizedét viszi el az adó. Az alacsony díjak és a magas kárhányad miatt az autós biztosításokon veszteség van, ez egyébként még a mostani gépjármű-felelősségbiztosítási díjemelkedések után is fennáll.

Tavaly az Uniqa 1,255 milliárd forintos veszteséggel zárta az esztenőt, az idei első negyedév pontos eredményét a anyacég tőzsdei beszámolójának közzététele után hozhatják nyilvánosságra. Annyit már lehet tudni előzetesen is, hogy a díjbevétel a folyamatos díjelőírású életbiztosításoknál 8 százalékkal nőtt, a betegségbiztosítások esetében pedig 4,3 százalékkal bővült. A balesetbiztosítási díjelőírások gyarapodtak a legnagyobb mértékben, 12,6 százalékkal. Az életág tavaly is remekelt. Az új szerzések 29 százalékka bővültek, a szerződés-megszüntetések viszont visszaestek 20 százalékkal. A folyamatos díjas szerződéseknél a díjelőírás 13,3 százalékkal nőtt, miközben a piaci átlag csak 3,4 százalék volt. A társaság piaci részesedése is növekedett.

A betegségbiztosítási piacon is tarolt az Uniqa, a folyamatos díjelőírása a zsugorodó piacon 7,8 százalékkal bővült, a piaci részesedése pedig 34 százalék lett. A balesetbiztosításoknál a folyamatos díjú díjelőírás csaknem 44 százalékkal nőtt. A nyugdíjbiztosítás az Uniqánál is húzótrmék volt, az új szerzések 37 százalékát tette ki.

A nem életágon is javultak az eredmények, a koltségmutatók, és megváltozott a kárrendezés is. Erősödött az ektronikus ügyfél-kommunikáció aránya, a papír alapú kgfb-ajánlatokra fizetett jutalék megszüntetésével és az elektronikus kommunikációt támogaó egyéb ajánlatok a köszönhetően az elektronikus kötvények részesedése a nem életágon belül 50 százalékra emelkedett. Az új lakásbiztosításokat is jól fogadta a piac, a kötvények száma már 100 ezer fölött jár. A hagyományosn erős nagyvállalati üzletágra is nagyobb hangsúlyt helyez a cég, ebben a bécsi központ is segíti a magyarországi leánycéget.

Pluszban a CIG Pannónia

Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első negyedévében, a társaság 219 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 26 millió forint nyeresége volt – közölte az MTI. A társaság díjbevétele éves szinten 10 százalékkal nőtt, 4,136 milliárd forintot tett ki a tegnap közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált jelentés szerint. Az életbiztosítási szegmens díjbevételei 6 százalékkal nőttek 2014 hasonló időszakához képest, a nem-életbiztosítási szegmens díjbevétele 31 százalékkal emelkedett.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.