Másfél százalékkal emelkedett a Shanghai Composite index a tegnapi kereskedésben, miután a tőzsdefelügyelet bejelentette: heteken belül újra engedélyezik a kínai cégek számára az elsődleges részvénykibocsátásokat (IPO). A kínai kötvényárak zuhantak, mivel a piacon általánossá vált az a vélekedés, hogy a részvénypiaci pánik miatt a biztonságosabb eszközökbe menekült lakossági befektetők a lépés hatására visszatérhetnek a részvénypiacra. A Shanghai Composite index 3647 ponton zárta a kereskedést, ezzel már 25 százalékkal van augusztus végi mélypontja felett, miközben a feltörekvő piacok mozgását követő MSCI Emerging Markets index csak 10 százalékot emelkedett ezalatt. A szélesebb kínai index, a CSI–300 augusztus 26-án érte el idei mélypontját 3025 ponton, azóta 27 százalékot emelkedett. A tegnapi 3840 pontos záróár egyúttal azt is jelenti, hogy a kínai részvénypiac idei teljesítménye ismét pozitívvá vált. Persze a június eleji 5300 pontos csúcshoz képest még mindig óriási a lemaradás, de most már legalább úgy tűnik, sikerült megállítani a pánikhangulatot, és lassan visszatér a kínai részvénypiacon meghatározó súlyú hazai befektetők bizalma. Az IPO-k majd háromhavi szünetet követő újraindítása egyben azt is jelenti, hogy a hatóságok már éreznek fordulatot a hangulatban, és alkalmasnak látják a körülményeket újabb részvények piacra dobására. Nem véletlen, hogy a tegnapi nap legnagyobb nyertesei a bankpapírok közül kerültek ki: az Agricultural Bank of China részvénye 3,8 a Bank of China papírjai pedig 4,2 százalékot drágultak.
A részvénypiac jó teljesítménye azért is lehet meglepő, mert időközben egyre gyengébb makroadatok jelennek meg. A hét végén a külkereskedelmi forgalom idei 8,5 százalékos csökkenéséről érkezett statisztika, miközben az idei terv 6 százalékos növekedésről szól. Az export 2,5, az import 15,7 százalékkal esett vissza idén, ez utóbbi 2009 óta a legrosszabb érték. Elemzők szerint azonban Kínában is érvényes a „minél rosszabb, annál jobb” szlogen, vagyis hogy a gyenge makroadatok csak növelik annak esélyét, hogy a kínai központi bank a gazdaságot és a piacokat ösztönző, illetve jüangyengítő lépésekhez folyamodik.
Erre figyelnek
A héten további fontos makroadatokat tesznek közzé Kínában: a kiskereskedelmi forgalom a várakozások szerint tartotta 10,9 százalékos bővülését, az ipari termelés pedig 5,8 százalékos növekedést mutathat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.