BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felszálló ágban a Boeing: újra van jövője az amerikai repülőgépgyártónak

Véget érhetett a hét szűk esztendő a Boeing életében, a nagy múltú amerikai repülőgépgyártó vállalat részvényei idén már 30 százalékkal emelkedtek. A javuló eredmény nem másnak, mint az új vezérigazgatónak, Kelly Ortbergnek köszönhető, akinek a munkájával a szakértők is elégedettek.

Miután az elmúlt hét év nagy részében válságról válságra sodródott, nagyon úgy tűnik, hogy stabilizálódik a vállalat helyzete Kelly Ortberg vezérigazgató vezetése mellett – írja a CNBC a Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalatról.

amerikai repülőgépgyártó
Felszálló ágban a Boeing: újra van jövője az amerikai repülőgépgyártónak / Fotó: Shutterstock

Boeing: idén óriásit raliztak a cég részvényei

Ortber repülőgépipari vezetőként és mérnökként dolgozott, a gyártó tavaly a nyugdíjból hívta vissza, hogy megoldja a problémákkal küzdő vállalat nehézségeit. Ezen a héten várhatóan beszámol a múlt év óta elért jelentős előrelépésekről. A Boeing kedden teszi közzé negyedéves eredményeit és előrejelzését.

Eddig a befektetők elégedettek lehetnek a látottakkal: a  vállalat részvényei több mint 30 százalékkal emelkedtek idén.

A Wall Street-i elemzők arra számítanak, hogy a repülőgépgyártó az egy évvel korábbi veszteségeit a második negyedévben a felére csökkentette. Ortberg májusban azt nyilatkozta a befektetőknek, hogy a második fél évben javuló eredményre számít, miután a Boeing termelése emelkedett, és a repülőgép-szállítások 18 hónapos csúcsot értek el.

Ez jelentős változás ahhoz képest, hogy a Boeing korábbi vezetői nem érték el a repülőgép-szállítási ütemtervekre, a tanúsítványokra, a pénzügyi célokra vonatkozó célokat, és ez mind a befektetőket, mind az ügyfeleket frusztrálta.

Amikor megkapta az állást, közel sem voltam olyan optimista, mint ma

– mondta Douglas Harned, a Bernstein vezető repülőgépipari és védelmi elemzője. A javuló eredmény annak köszönhető, hogy az új vezető hatalmas költségcsökkentéseket jelentett be, beleértve a vállalat dolgozóinak 10 százalékos leépítését. A repülőgépek többségét gyártó gépészek emiatt hét hétig sztrájkoltak, amíg a vállalat és a szakszervezet új munkaszerződést nem írt alá. 

Ortberg emellett több mint 20 milliárd dolláros tőkeemelést felügyelt tavaly ősszel, leváltotta a védelmi egység vezetőjét, és eladta a Jeppesen navigációs üzletágát. Ráadásul röviddel azután, hogy tavaly augusztusban átvette az állást, vett egy házat Seattle környékén, ahol a Boeing a repülőgépeinek nagy részét gyártja, és a jelenléte pozitív volt repülőgépipari elemzők szerint.

Nehéz időszakon van túl a Boeing

A Boeing vezetői 2024-ben reménykedtek a fordulópontban, aztán rögtön az év elején, januárban az Alaska Airlines járatán a levegőben a vészkijáratot fedő panel kiesett egy szinte vadonatúj Boeing 737 Max 9-es gépből

A majdnem katasztrófához vezető esemény a Boeing termelésének lassulását, a Szövetségi Légügyi Hivatal újabb vizsgálatát és milliárdos veszteségeket hozott. 

A Boeing már korábban két halálos Max-szerencsétlenségen volt túl, amelyek megtépázták Amerika legnagyobb exportőrének hírnevét. A vállalat májusban megállapodást kötött az igazságügyi minisztériummal, hogy elkerülje a balesetekhez kapcsolódó korábbi bűnügyi összeesküvés vádjával kapcsolatos büntetőeljárást.

A sorozatos problémák miatt a cég megrendelői nyilvánosan panaszkodtak a gyártóra és annak vezetésére. Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója 2022 májusában azt mondta a befektetőknek, hogy a vezetőségnek „újraindításra vagy felpörgetésre” van szüksége. Múlt héten O’Learynek már teljesen más volt a véleménye.

Továbbra is hiszem, hogy Kelly Ortberg és Stephanie Pope nagyszerű munkát végeznek.

– mondta, hozzátéve repülőgépek minősége drámaian javult az utóbbi időben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.