BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elromlott a globális hangulat

Erőtlenek voltak a keddi kereskedésben az irányadó nyugat-európai részvényindexek, végig a hétfői zárószintek közelében mozogtak. A tőzsdéken kedden a hangulatot részben a hajnalban közzétett kínai októberi inflációs adatok határozták meg, melyek ismét csalódást okoztak a kínai gazdaság erejében bízóknak. A délutáni kereskedésben fontos makrogazdasági adat már nem érkezett.

A törékeny nemzetközi hangulattól ezúttal a BUX sem tudta magát függetleníteni, és 0,4 százalékot gyengült 7,4 milliárd forintos forgalom mellett. Bár a Richter hétfőn 5020 forinton új zárócsúcsot ütött, tegnap nem tudtak tovább emelkedni a gyógyszerrészvények, árfolyamuk 0,4 százalékot esett, és 5000 forinton zárt. Az OTP 0,4, a Magyar Telekom 1, a Mol pedig 0,2 százalékkal került lejjebb kedden.

Tegnap az euró az EKB készülődő decemberi további monetáris lazítása miatt gyengült, az euró-forint jegyzések a 312-es szintet közelítették délután 5 óra körül. A dollárral szemben is gyengült a közös európai valuta, az euró-dollár kereszt átmenetileg 1,07 alá esett tegnap délután, ami új héthavi mélypontot jelent. A dollár-forint kurzus viszont alig mozdult a hétfő esti 292 körüli szinthez képest.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.