BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Estére gyorsan gyengült a forint

Jó volt a hangulat a nyugat-európai tőzsdéken, ennek ellenére a magyar tőzsdezárásig a DAX közel 1 százalékot esett, ami elsősorban az autógyártóknak, különösen a Volkswagennek a számlájára volt írható. A Volkswagen részvényei azt követően kerültek eladói nyomás alá, hogy kiderült, egy belső vizsgálat szerint közel 800 ezer járművüknél a szén-dioxid-kibocsátás mértékének meghatározásakor is csalhattak.

A BUX 2 százalékot emelkedett, ami részben a Richter 3,2 százalékos erősödésének köszönhető. A gyógyszercég remek teljesítményét a szerda hajnalban közzétett, várt feletti eredményekről árulkodó harmadik negyedéves gyorsjelentés indokolta. A Molnak is remek napja volt, folyamatosan erősödött, végül 3,1 százalékos pluszban zárt a részvények árfolyama. Az OTP 1,1 százalékkal került feljebb, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékot esett.

Délután a devizapiacon az amerikai ADP foglalkoztatottsági statisztika közzétételét követően a dollár erősödése újabb lendületet vett, így a dollár–forint-kereszt este 5 óra körül már a 290-es szintnél járt. Az euró–forint-jegyzések 314 felett mozogtak, míg a svájci frankért majd 292 forintot kellett adni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.