Az Allianz pénzügyi csoport harmadik negyedéves nyeresége 15,4 százalékkal 1,36 milliárd euróra zsugorodott, erősen elmaradva az 1,52 milliárd euróról szóló elemzői várakozásoktól. Az árbevétel 4,3 százalékkal 27,5 milliárd euróra esett vissza. Az eredmény romlásáért elsősorban a német csoport kötvényalap-kezelő üzletágának, a Pacific Investment Management Co-nak (Pimco) a gyengébb teljesítménye okolható, de más részlegek sem hozták a tőlük megszokott formát. Alulteljesítést mutattak ki a vagyon- és balesetbiztosításoknál, de a katasztrófák utáni kárkifizetések emelkedése és az adóterhek növekedése is negatívan hatott a társaság gazdálkodására. A Pimco által kezelt vagyon folyamatosan csökkent, amióta tavaly szeptemberben az alapkezelő alapítója és befektetési mágusa, Bill Gross önálló vállalkozásba kezdett. A jó hír, hogy a vagyonvesztés októberben megállt, s innen Dieter Wemmer, az Allianz pénzügyi vezérigazgatója szerint már felfelé vezet az út.
Európa legnagyobb biztosítótársasága azonban az átmeneti megtorpanás ellenére teljesíteni tudja majd az idei nyereségtervét – nyugtatta meg Wemmer a befektetőket. Az üzemi eredményt a 10–10,8 milliárd eurós sáv felső határához várják, és erre jó okuk is van, hiszen az első kilenc hónap után már 8,15 milliárd eurónál járnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.