Többségükben tovább növelték veszteségeiket azok a befektetési alapok, amelyeknek az árfolyama január 15-én esett hatalmasat amiatt, hogy a svájci jegybank eltörölte a frank euróhoz való kötöttséget, aminek hatására az alpesi deviza jelentősen erősödött.
Különösen azok jártak rosszul, akik az OTP G10 nevű eurós alapjaiban hagyták a pénzüket, abban a reményben, hogy innen majd csak felfelé vezet az út. Ám a fejlett piaci kötvényekbe, devizákba és ezek származtatott termékeibe invesztáló, a magyar állampapírhozamokat meghaladó megtérüléssel kecsegtető konstrukciók mínusza közel tíz hónap elteltével még tovább, az akkori két és félszeresére nőtt. Amiatt, hogy az év folytatása újabb, a felvett pozíciókkal szembemenő tőkepaici eseményt hozott az alapoknak. Sovány vigasz, hogy e veszteség döntő többségét április közepéig szedte össze a két alap, azóta árfolyamaik oldalaztak, s most is nagyjából a hét hónappal ezelőtti szinten állnak. Hozamtermelésre azonban – a portfóliók összetétele miatt – csak akkor lehet számítani, ha a dollár gyengülni, ezzel szemben a nemesfémek drágulni kezdenek.
Mindössze az Equilor Primus Alapok Alapjának árfolyama áll magasabban a január 15. után legnagyobbat veszített alapok közül. Ez nagyrészt annak köszönhető, az alap kezelője áprilisban változtatott, a neki január közepi bukást okozó hazai alapok (mindenekelőtt az OTP Supra) mellett a portfólió színesítésével próbálta növelni hozamát, melynél a korábbi éves 10 százalék helyett – a kamatcsökkentési trendhez igazodva – már csak 6 százalékos benchmarkot követett. A magyarok mellett pedig már külföldi abszolút hozamú, akár tőzsdén kereskedhető (angol rövidítéssel: etf) alapok jegyeiből is szemezgetett. Ám a görögök agóniája, a kínai tőzsde megtorpanása és az annak megakadályozására hozott állami intézkedések, valamint az, hogy az amerikai értékpapírpiacot visszavetette Puerto Rico csődje, jegelte a Primus alapban szereplő alapok hozamait.
Az akkor legtöbbet, egyetlen nap alatt 18,8 százalékot bukott OTP Supra alapok – a forintos és az eurós – múlt pénteken már csak feleakkora mínuszban álltak. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy aki a mélyponton szállt be, az tíz hónap alatt tisztes hozamot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.