Gyengén teljesítettek a hétfői kereskedésben a meghatározó nyugat-európai részvénypiacok, a magyar tőzsdezárás idején 0,5-1 százalékkal esett az indexek értéke. Piacmozgató makrogazdasági adat hétfőn nem volt, sőt fontos vállalati gyorsjelentésből is csak néhány akadt. A hét későbbi részében elsősorban az európai vállalatok lesznek aktívak, a harmadik negyedéves amerikai gyorsjelentési szezon ugyanis már a végéhez közeledik.
A BUX ma felülteljesítő volt Európában, 0,9 százalékkal került feljebb 9,4 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető hazai index erősödése elsősorban a Richternek köszönhető, mely 3 százalékot erősödött, és 5020 forinton zárt, ami új történelmi záró csúcsot jelent. Az OTP-nek is jó napja volt, 0,5 százalékos pluszban zárt a részvények árfolyama, míg a Mol 0,4 százalékot esett, a Magyar Telekom pedig stagnált.
A pénteki gyengülést követően hétfőn viszonylag csendes napja volt a befektetőknek a forint piacán, érdemi mozgást még a Moody’s pénteki bejelentése sem okozott, pedig a hitelminősítő pozitívra javította Magyarország hitelbesorolásának kilátását. Az euróval szembeni jegyzések így tegnap 5 óra körül 314, a dollárral szembeni jegyzések pedig 292 közelében mozogtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.