Pénz- és tőkepiac

Rohamot indítottak az astrás károsultak

Rekordmennyiségű kárigény érkezett tavaly Mabisz Kártalanítási Számlához (KSZ), és rekordmennyiségű kifizetésre is készülhetnek az alapnál. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 2015-ben ugyanis 4093 fedezetlen káresemény volt, vagyis ennyi balesetet okoztak olyan autósok, akiknek nem volt olyan érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk (kgfb), amelynél a biztosító helytállt volna. Egy átlagos évben körülbelül kétezer ilyen esemény történik, a rekordév 2005 volt, amikor 2678 autós okozott kárt biztosítás nélkül.

A tavalyi csúcs mögött egyértelműen az Astra Biztosító csődje áll. Az astrás kgfb-károkat ugyanis a KSZ-nek kell kifizetnie. Ennek kapcsán a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) korábbi közlése szerint összesen 2223 kárigény érkezett be a KSZ-hez. A becsült kárérték 2,5 milliárd forint körül volt, ennek is látszik már a nyoma a statisztikában. Míg a korábbi években a tárgyévi tételes függőkár-tartalékok volumene általában bőven egymilliárd forint alatt maradt, sőt 2014-ben a félmilliárd forintot sem érte el, tavaly 2,13 milliárd forintot kellett elkülöníteni a 2015-ben történt károkra.

A teljes kártartalék persze nagyobb, hiszen a korábbi években keletkezett vagy az ismeretlen autósok által okozott károkra is kell félretenni. Az Astra-bukás miatt mindenesetre a KSZ tartalékait jócskán át kellett rendezni. A bruttó 14,56 milliárd forintnyi tartalékból 4,39 milliárdot kellett a felmerült, de még ne nem jelentett károkra elkülöníteni, ez csaknem a két és félszerese a 2014-esnek.

A statisztikákból ugyanakkor az is kiderül, hogy az astrás károk elenyésző részét rendezhette csak a KSZ 2015-ben. A fedezetlen károknál a kárkifizetések összege ugyanis mindössze 438,7 millió forint volt, kevesebb, mint 2014-ben. A KSZ mentségére szól, hogy a csődbe ment biztosítónál lévő adatok feldolgozásával kapcsolatban nehézségei voltak, nem mindig tudta például, hogy egy bejelentett kárnál volt-e már kárelőleg-kifizetés.

A KSZ a fedezetlen károk mellett olyankor is fizethet kártérítést, ha ismeretlen autós okozta a kárt. Ilyenkor azonban csak akkor térítik meg a kárt, ha nemcsak pléhkár volt, de súlyos személyi sérülés is történt. Ebben az esetben nemcsak a személyi sérülésekre, de az autóban keletkezett károkra is jár kártérítés. Tavaly egyébként a szokásosnál tisztességesebbek voltak az autósok. Csupán 196 olyan eset fordult elő, hogy egy károkozó sofőr otthagyta a sérült és vétlen áldozatot. 2014-ben még csaknem ezer alkalommal történt hasonló eset.

Astra biztosító autó biztosítás
Kapcsolódó cikkek