BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmincötezer vasutas kap karácsonyi pénzt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Karácsony előtt pénzt kapnak a vasutasok, a szakszervezet hosszas egyezkedés után egyszeri bruttó 45 ezer forint kifizetésében állapodott meg a MÁV Zrt. vezetésével. A plusz pénz mintegy 35 ezer, a MÁV-csoportnál a 6-17-es munkaköri besorolásban dolgozó vasutas számlájára érkezik meg, pár napon belül. A prémiumos kategóriába tartozó menedzsment ebből a pénzosztásból kimarad – közölte a Vasutasok Szakszervezete.

"A kialkudott bruttó 45 ezer forinttal sem elégedett teljes mértékben a szakszervezet, de be kellett látni, hogy pillanatnyilag eddig ér a takaró" – érvelt Meleg János, a VSZ elnöke, hozzátéve: a karácsonyi pénzből nem kap a felső vezetés.

Meleg János kijelentette, ezzel a VSZ még messze nem elégedett, s továbbra is kitart a korábbi követelései és a tavalyi kiáltványában megfogalmazottak mellett. Vagyis, a szakszervezet tervezhető életpályamodellt, lényegesen jobb béreket, lényegesen jobb munkakörülményeket, az elvtelenül szigorú és ésszerűtlen vizsgáztatási rendszer felülvizsgálatát és már az iskolákban megalapozott utánpótlási rendszer kidolgozását várja a cégvezetéstől - írják közleményükben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.