Korrekcióval próbálkoztak a vezető részvények
Napközben 0,6 százalékos pluszban is járt a BUX, de a kereskedés utolsó két órájában elvesztette a lendületet, és minimálisan, 0,04 százalékkal a pénteki záróára alatt zárt a tőzsdeindex. Az éves átlagnak nagyjából megfelelő, 10,1 milliárd forintos forgalom kétharmadát a szintén stagnáló OTP adta. A bankpapír jól teljesített napközben, az elmúlt időszakban elszenvedett árfolyamzuhanás láttán ugyanis vevők is megjelentek a parketten, de a zárás közeledtével az eladók kerültek fölénybe. A hasonló cipőben járó Telekom viszont egész nap pluszban járt, az utolsó kötések 495 forinton születtek, ami 1 százalékos napon belüli felértékelődést jelent. A Richter is a zöld zónában töltötte a nap nagy részét, de estére elfáradt a papír, és 0,6 százalékot esett. A Mol folyamatosan a pénteki záró árfolyam közelében oldalazott, a befektetők nem mertek új pozíciókat nyitni a ma érkező gyorsjelentés előtt. A nap harmadik legrosszabbul teljesítő papírja a Duna House volt. A befektetők nem örvendtek a 60 százalékkal gyengébb eredménynek, így a cég papírjai 1 százalékkal 3550 forintra estek.
A vezető nyugat-európai tőzsdeindexek az optimista nyitás után napközben mind a pénteki záróár alá kerültek, de a nap végére megjelent néhány vevő is a perketteken, így alacsony forgalom mellett, de 0,1-0,2 százalékos pluszban zártak. A napközbeni pesszimizmus egyik fő oka volt a skót népszavazástól való félelem, de kiderült: az Európai Bizottság akadályozza a londoni és a frankfurti tőzsde fúzióját. A frankfurti DAX legnagyobb vesztese a Deutsche Börse AG volt 4,4 százalékos zuhanással. Jól teljesített a forint, az euróhoz viszonyított jegyzés a 307,4-et közelítette lapzárta környékén, ami 0,2 százalékos erősödést jelent.


