BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ösztöndíjprogramot hirdet a Diákhitel Zrt.

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Másodszorra hirdeti meg ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt., a tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben, a jelentkezési határidő május 26-a - jelentette be a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten tanulók előtt, egy tehetségnapi rendezvényen.

Bugár Csaba tájékoztatása szerint olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemisták, főiskolások pályázhatnak, akiknek hatályos diákhitel-szerződésük van. A jelentkezés feltétele egyebek mellett az is, hogy a hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. A nyelvvizsga, a kutatói munka, a közéleti tevékenység és a sporteredmény pluszpontokat hozhat.

Január végéig több mint 380 ezer fiatal élt a Diákhitel lehetőségével, kamata mostanra a legalacsonyabbra csökkent. A képzés költségek finanszírozására szánt Diákhitel2-őt minden elsőéves hallgató felveszi, a szabad felhasználású Diákhitel1-et pedig harmincezren kapják, ez a kölcsönforma főként a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem hallgatói között kapós.

A Diákhitel Központ adatai szerint az észak-magyarországi, azaz a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, valamint a Csongrád megyei lakóhellyel rendelkező diákok között hagyományosan magasabb a hitelfelvételi hajlandóság, ezekben a régiókban a szülők kevésbé tudják támogatni gyermekük tanulását. Ezzel szemben legkevésbé a nyugat-magyarországiak, azaz Győr- Moson-Sopron, Zala, Vas megyéből származó diákok vágnak  bele a kölcsönbe. A Diákhitel visszafizetése független attól, hogy az ügyfél rendelkezik-e munka­viszonnyal,  hiszen a hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónapban kell elkezdeni a törlesztést, de  legkésőbb a negyvenéves kor betöltésekor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.