BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövid, de jó hetet zárt a Mol és a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,46 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 32 622,40 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac csütörtöki forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a Mol és a Richter is jó hetet zárt. A Mol a csütörtöki közgyűlésének döntése értelmében 625 forint osztalékot fizet ki a részvények után, ami 10 százalékos emelkedés az előző évihez képest. A közgyűlés az igazgatótanács javaslatának megfelelően döntött a részvények 1:8 arányú felaprózásáról is, így olcsóbb és elérhetőbb lesz a papír - fejtette ki a szakértő, hozzátéve, hogy az olajpapír heti csúcson fejezte be a kereskedést.

A nap másik nagy nyertese a Richter lett, az OTP ugyanakkor eladói nyomás alatt volt egész héten, így a hét utolsó kereskedési napján is - tette hozzá. A Mol 195 forinttal, 0,93 százalékkal 21 100 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,31 százalékkal 8079 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,82 százalékkal 493 forintra nőtt, forgalma 638,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,56 százalékkal 6855 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A BUMIX 2045,26 ponton zárt csütörtökön, ez 9,72 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.