Kellemesen forró nyár jöhet a részvénypiacokon
A hazai tőzsdei vállalatok is profitáltak a még korlátozott infláció mellett beindult gazdasági növekedésből az Equilor Befektetési Zrt. szerint. Az első negyedéves gyorsjelentések hatására lendült új csúcsra a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt napokban. Az európai politikai aggodalmak kevésbé éreztették hatásukat a BÉT-en, ez abból is látszik, hogy a francia elnökválasztás első fordulója utáni ralihoz a magyar részvényindex már nem tudott csatlakozni. A szakértők úgy látják, hogy 2016 novemberétől a lengyel piac került a régió fókuszába. Az ottani devizahiteles rendezés után egyre többen fordultak az olcsóbb pénzintézeti papírok felé, míg a magyar piac eközben viszonylag kevés új fundamentális sztorit hozott. Az Equilor szerint a javuló nemzetközi klíma kiemelten fontos az OTP, a Richter és részben a Mol számára is.
A cég elemzéséből kiderült, hogy a magyar blue chipek felülárazottak a régiós szektortársakhoz képest. A számítások alapján csak a Mol nem tűnik drágának. Az olajcégtől idén elsősorban az olajár emelkedése miatt várnak sokkal jobb pénzügyi teljesítményt, de a petrolkémiai marzsok 28 százalékos zuhanása óvatosságra int. Az új stratégia jól teljesít, és a downstream is húzta fel az eredményt.
„A Molnak jót tett a CEZ lekerülése a papírról, de hosszú távon nem vizionálunk 25 ezer forint feletti árfolyamot” – hangsúlyozta az elemző.
A Richterrel kapcsolatos középtávú várakozás kiemelkedően optimista. Kiss Mónika, a cég vezető elemzője szerint a Richter és az OTP esetében még pozitívabb menedzsmentkommentek jöhetnek idén. A bankpapírnál 2017 az akvizíciókról szólhat, az árkérdések mellett a kiszemelt bankok minősége a kérdés.
A Magyar Telekom egy stabil és konzervatív portfólió része lehet a vezető elemző szerint. A távközlési cégnek a roamingdíj eltörlése és a Digi jövőbeni piacra lépése miatt lehet nehezebb éve. „A következő hónapok iránya a technikai kereskedőktől függhet, de érdemes a piacon maradni, mert a részvénypiacokon jó értelemben lehet forró a nyár” – emelte ki Kiss Mónika.
Az európai részvénypiacokon hurráoptimizmus uralkodik, a bankszektor és a vegyipar is felülteljesít, az autóiparban is kedvező a hangulat, az Equilor semlegesről felhalmozásra módosította a szektor papírjait. „Amerikában sem jött még el a kijózanodás ideje, a bankok és az olajcégek eredményei alátámasztják a növekedést, de ezek már a korrekció előtti utolsó gyümölcsök” – tette hozzá Kiss Mónika.
A forint árfolyamát erősítik a beáramló uniós források is Szántó András, az Equilor lakosságiüzletág-igazgatója szerint. „Rövid és középtávon 310-312-ről 303-ra erősödhet a forint – mondta –, de 2018 végére részben az Európai Központi Bank már akkorra várható kamatemelése miatt 315-ig jöhet vissza.”
A hazai alapkamat idén 0,9 százalék maradhat, 2018 végére mehet fel 1,2 százalékra.
A befektetési szolgáltató idén 3,4, jövőre 3,3 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon. Az infláció tekintetében ebben az évben 2,4 százalékos a várakozásuk, de jövőre ez 2,8 százalékra emelkedhet.