Kínára irányíthatja a befektetők figyelmét az MSCI átsúlyozása
Az MSCI negyedik nekifutásra jóváhagyta, hogy a kínai „A” sorozatú részvények egy körét átsorolják a feltörekvő piaci indexcsaládba. Mivel a kínai piac nyitottsága és szabályozása még mindig elmarad a tőkepiacok többségétől, így az MSCI indexszolgáltatónak több megkötést is alkalmaznia kellett. Így végül a 459 „A” sorozatú részvényből a jelenlegi helyzetet tükröző pro forma számítás szerint 222 részvényt sorolhatnak át.
Kizárták például a közepes kapitalizációjú papírokat, és azokat is, amelyek az elmúlt évben legalább 50 kereskedési napig fel voltak függesztve. További feltétel volt, hogy a sanghaji vagy a sencseni összeköttetésen keresztül elérhetők legyenek a részvények. A befektetőknek hosszú idő áll rendelkezésükre a felkészüléshez, hiszen a kétkörös bekerülési folyamat csak 2018. júniusban veszi kezdetét, a második kör pedig 2018 augusztusában lesz.
Ezzel is magyarázható, hogy a pozitív döntést miért nem követte azonnali árfolyam-reakció. A második kört követően a kínai „A” sorozatú részvények súlya 0,73 százalék lesz, ami meglehetősen soványnak számít. Hosszabb távon még növekedhet a részvények súlya az indexen belül, hiszen a jövő év augusztusát követően is az elméleti maximális súlynak mindössze 5 százalékával szerepel majd az indexcsaládban.
Bár az azonnali pozitív árfolyam-reakció elmaradt, ám hosszabb távon nézve a piac átsorolása pozitív a kínai részvénypiac számára, hiszen még az eddigieknél is jobban ráirányítja a befektetők figyelmét erre a piacra, ráadásul a mostani lépésnek fontos hatása lehet a tőkepiaci szabályok megváltoztatására is.
A hosszú felkészülési időszak és a relatíve kis súly miatt a többi feltörekvő piacon nem várható jelentős kiszorító hatás.
„A cikk nem a befektetési elemzés függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”


