Pénz- és tőkepiac

Nagy lökést adhat a cégnek az ELITE program

A mezőgazdaságban érdekelt UBM csoport már az első hónapok után gyakorlati hasznát vette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és ­a Londoni Tőzsdecsoport együttműködésében elérhető ELITE programban tanultaknak. Horváth Péter igazgatósági tag szerint a menedzsment célja egy modern, jól működő cégként megjelenni a tőzsdén.

Mikor alakult és mivel foglalkozik a cégük?

A cég 1996-ban alakult, kezdeti tevékenységünk szójadaraimport volt, majd ez organikusan tovább bővült gabona- és takarmányalapanyag-kereskedelemmel, illetve takarmánygyártással is. Három nagy divíziónk van, a fehérjedivízióban leginkább szójadarával foglalkozunk, a gabonaüzletág a második, a legnagyobb növekedési potenciál pedig a harmadikban, a takarmánydivízióban van. Klasszikus kereskedőcégből egy kereskedő- és gyártócéggé alakultunk. Saját gyártóbázisokkal rendelkezünk, összesen négy van az országban.

Mekkora a kapacitásuk?

Egy évben 400 ezer tonna takarmányt tudunk gyártani, ezzel Magyarországon piacvezetők vagyunk. Éves forgalmunk 83 milliárd forint. Öt éven belül százmilliárd forintos árbevételű céggé szeretnénk válni. Az 1999-es indulás utáni harmadik évtől piacvezetők voltunk az állati takarmányozásban felhasznált szójadaraimportban, hozzávetőleg 30 százalékos részesedéssel. Közben az állatállomány csökkenésével lecsökkent az mennyisége, de a részesedésünk megmaradt. Ma már regionális terjeszkedésben gondolkodunk. A romániai Marosvásárhelyen többségi tulajdonosok vagyunk egy nagyjából 200 ezer tonna kapacitású takarmánykeverő építésében, ez várhatóan 2018 utolsó hónapjaira készül el.

A részvénykibocsátás is szerepel a cég terveiben, de még nincs végleges döntés
Fotós: Vémi Zoltán

Milyen a mezőgazdasági környezet, amelyben dolgoznak?

Terméstől és évjárattól függően 12-18 millió tonna szemes termény, gabona terem az országban. Régen a magyar szükségletek után megmaradó részt exportálták. Az utóbbi években leállt ez a trend, az csökken, hiszen felépültek olyan nagy gyárak, amelyek felvevői a hazai gabonának. Másban kell gondolkodni, nem tudunk annyit exportálni, mint régen. Ezért kell gondolkodnunk Romániában és más régiós országokban, például Szerbiában, ahonnan helyi gabonát tudunk exportálni. A GMO-mentes termékekre koncentráló nyugati országok, mint Ausztria, Svájc és Németország, valamint a kibocsátó országok közt kell megteremteni a hidat. Ez olyan stratégiát igényel, amelyre belföldön nem volt szükség, de a cégcsoportnak új lehetőséget biztosít.

Mi a haszna annak, hogy csatlakoztak a BÉT ELITE programjához?

Megéreztük, hogy amikor egy modern, új szervezettel, hierarchiával rendelkező cégben gondolkodunk, akkor a meglévő mellé kintről kell behoznunk tudást. Ebben nagyon sokat segít a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport együttműködésében elérhető ELITE program, a legjobb helyről kapunk információkat. Ráadásul ez olyan platform, ahol hasonló cipőben járó, hasonló problémákkal küzdő és hasonló jövőképpel rendelkező cégekkel találkozunk. Ők is olyan vállalatot akarnak építeni, amely megfelel a 21. század elvárásainak. Pénzügyi vagy akár szakmai befektetőkkel is tudunk találkozni a tervezett tőzsdei forrásbevonás kapcsán.

Mitől más ez a program?

Az előadások sokkal kevésbé tananyagízűek, mint ahogy elsőre gondoltuk. Interaktív formában kapjuk meg azt az élő tudást, amelyet folyamatosan használnunk kell az egyes feladatok megoldásakor. A hasonló méretű, gondolkodású cégekkel való tapasztalatcseréhez ez egy elsőrendű hely. A kétéves program végén minden résztvevőnek prezentálnia kell majd a saját cégét potenciális befektetőknek.

Milyen forrásbevonáson gondolkodnak?

Még nem döntöttünk, de több módja is lehet. Az egyik, amikor az ELITE-en keresztül vagy más módon kapcsolatba kerülünk a befektetőkkel. A másik a részvénykibocsátás. Mindkettő szerepel a terveinkben, de még nincs konkrét döntés. Az UBM csoport egyik cége jelen van a tőzsdén technikai kategóriában, ami az előszobája a szabályozott piaci létnek, a nyilvános kibocsátásnak. Megtapasztaljuk, milyen elvárásoknak kell megfelelni ahhoz, hogy sikeresek legyünk az elsődleges részvénykibocsátás (IPO) során. Van időnk arra, hogy megtanuljuk elkerülni a buktatókat. Egy valódi IPO-t három-öt éven belül szeretnénk lebonyolítani. A menedzsment célja egy modern, jól működő és minden szempontól 21. századi cég megjelenése a tőzsdén.

Milyen konkrét segítséget kaptak az ELITE-től?

Alapvetően három téma köré összpontosítunk, ezek közül a legfontosabb az innováció. Konkrét példákat kaptunk arra, hogy a társaságunknak milyen innovációkra van szüksége. A nemzetközi terjeszkedés fontosabb szempontjait is megismerhettük, így már a romániai terveinknél is kézzelfogható hasznát vettük ezeknek. Harmadik terület a cégfelvásárlás, akvizíció, ami nekünk is fontos pont. Megismerjük az egymást követő lépéseket, az esetleges buktatókat, a siker mérhetőségét.

Mennyi időt vesz igénybe a program?

A londoni képzés kétnapos, ez háromhavonta van, és két ilyen kurzus között interaktív feladatokkal kell foglalkozni napi fél-egy órát is. A különböző, csoportokra osztott feladatokat kéthetes időszakokra kapjuk meg. Nem elég, ha a két hét utolsó napján valaki két-három órát szán rá, ezzel folyamatosan foglalkozni kell.

Mi volt a legnagyobb tanulság?

Számomra az, hogy tanulni és új szemléletmódot elsajátítani sohasem késő. Nagy pozitívum, hogy a menedzsmentmodellekkel használható vállalatirányítási technikákat kapunk. Ezek átvehetők és a hétköznapokban használhatók. Minden fejlődő cég eljut oda, hogy a józan ész alapján hozott döntések már nem feltétlenül helyesek, és külső ismeretekből és tapasztalatból is kell építkezni.

Mit üzen azoknak, akik csatlakoznának a képzéshez?

Aki hezitál, az ne tegye, hanem csinálja! Nagyon jó döntés volt a részünkről, hogy csatlakoztunk. Sok képzés van, ahol az ember azt érzi, hogy nem kapta meg azt a tudást vagy eredményt, amit szeretett volna, hanem csak egy címet vagy papírt szerzett. Itt pont az ellenkezője a helyzet, nem a címért megyünk, hanem a tudásért.

BÉT elite program horváth péter UBM csoport
Kapcsolódó cikkek