Pénz- és tőkepiac

Még rövidebb a banki feketelista

Tovább csökkent a KHR-ben nyilvántartott lakossági mulasztások száma: szeptemberre több mint kétszázezerrel kevesebb szerződés szerepelt a negatív adóslistán, mint egy éve. A hitelinformációs rendszerben tárolt lakossági szerződések száma viszont nő, és már meghaladja a 9,6 milliót.

Egyre rövidebb a lakossági mulasztásokat nyilvántartó lista a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR): a szeptemberben nyilvántartott 1,911 millió szerződés 208 ezerrel – 9,8 százalékkal – kevesebb a múlt év véginél – derül ki a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. honlapján közölt adatokból. A társaság adatai szerint mind a még fennálló, mind a megszűnt mulasztások száma érezhetően csökkent a lakossági ügyfeleknél: előbbiek száma 1,784-ről 1,63 millióra esett vissza, miközben a megszűnteké 335 ezerről 281 ezerre mérséklődött.

A mulasztás miatt nyilvántartott lakossági hitelszerződések számának csökkenése hátterében két dolog állhat: egyrészt az új szerződések közül – a szabályozói környezet változása, illetve a pénzügyi szolgáltatók nagyobb szigora miatt – a korábbinál jóval kevesebb jut el a negatív adóslistáig, másrészt a bankok is igyekeznek tisztítani a lakossági hitelportfóliójukat, ami már részben tükröződik ezen a statisztikán is.

A KHR-ben ugyanakkor – amely már jó ideje a rendben teljesítő hitelszerződések adatait is tartalmazza – folyamatosan növekszik a nyilvántartott természetes személyek és a hitelszerződések száma is. A BISZ adatai szerint szeptember végére meghaladta az ötmilliót azoknak az ügyfeleknek a száma, akik valamely hitelszerződésük miatt szerepelnek a lakossági alrendszerben: ez 31 ezerrel több a 2016 véginél. A nyilvántartott szerződések száma 130 ezerrel, 9,62 millióra emelkedett ugyanebben az időszakban, ami azt jelenti, hogy átlagosan nagyjából 1,9 szerződés jutott minden, a rendszerben szereplő magánszemélyre. A nyilvántartott szerződéseken belül viszont jelentősen – hozzávetőlegesen 200 ezerrel, 2,1 millióra – emelkedett a már megszűntek száma, miközben a még fennállóké kisebb mértékben csökkent 2017 első kilenc hónapjában. A nyilvántartott lakossági ügyfelek és szerződések számának emelkedése viszont nem túlságosan meglepő: a hitelpiac élénkülése nyomán ismét egyre több háztartás folyamodik kölcsönért a pénzügyi szolgáltatókhoz.

A lakossági hitelportfólió minőségének javulása tükröződik a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó statisztikáin is: ezek szerint – csak a hitelintézeti szektort vizsgálva – 2017 első fél évének a végére 13 százalék alá csökkent a nem teljesítő hitelek aránya a háztartási szektorban az egy évvel korábbi 20,9 százalékról. Ennek nyomán a nem teljesítő kategóriába sorolt hitelek nagysága 73,51 milliárd forintra mérséklődött az egy évvel korábbi 1205 milliárdról.

Javulás a cégeknél is

A KHR vállalkozói alrendszerében összesen 266 ezer késedelmet tartott nyilván a BISZ Zrt. szeptemberben, ami 13,6 százalékos csökkenést tükröz a 2016 végi állapottal összehasonlítva. A fennálló mulasztások száma 57-ről 48 ezerre csökkent az első kilenc hónapban, a megszűnteké pedig 33 ezerrel, 218 ezerre mérséklődött.

 

KHR Bank feketelista Központi Hitelinformációs Rendszer
Kapcsolódó cikkek