Pénz- és tőkepiac

Lakástakarék: még a legjobbak között is lehet különbség

Jelenleg négy pénzügyi szolgáltató kínál lakás-takarékpénztári konstrukciókat, és bár kötött a szabályozás, mégis akadnak különbségek közöttük, amiket érdemes figyelembe venni – derül ki a BankRáció.hu elemzéséből.

Közel két évtizede érhetőek el a magyar piacon a lakás-takarékpénztári konstrukciók, amelyek az egyik legjobb lakáscélú megtakarítási formát jelentik, mivel 10-12 százalékos hozamot biztosítanak, köszönhetően a 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forintos állami támogatásnak. A BankRáció.hu friss elemzése szerint jelenleg négy pénzügyi szolgáltató kínál lakás-takarékpénztári konstrukciókat, és bár kötött a szabályozás és az állami támogatás is rögzített, mégis akadnak különbségek közöttük, amiket érdemes figyelembe venni.

Forrás: Shutterstock

Számok, százalékok, összegek

A lakás-takarékpénztári konstrukcióknál a havi 20 ezer forintos befizetésnél lehet maximalizálni az állami támogatást. Az egyik legrövidebb futamidő – 46-49 hónap esetében – a saját befizetések összege 920-980 ezer forint, ehhez jön a 276-294 ezer forintos állami támogatás, valamint a így a futamidő végén 1,2-1,3 millió forint gyűlik össze, ami éves szinten 11-12 százalékos gyarapodást jelent.

Ez pedig a mai alacsony kamatkörnyezetben igencsak attraktív hozamnak mondható, ráadásul a lakás-takarékpénztáron keresztül felhalmozott összeg kamatadó-mentesnek számít.

Mire kell figyelni?

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukciók szabályozása elég kötött, ez megkönnyíti a választást, ám azért lehetnek különbségek az ajánlatok között.

Elsősorban a szerződéskötési díjban lehetnek eltérések, márpedig a lakástakarékok történetében volt példa több 10 ezer forintos, akár 60-80 ezer forintos díjra is, ami az éves állami támogatást akár teljes egészében elviheti

- fogalmazott a szakember. Ezért a lakás-takarékpénztári konstrukció elindítása előtt érdemes szétnézni a piaci ajánlatok között a szakember szerint, aki utalt arra is, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukció elindítása előtt gondolni kell arra, hogy várhatóan mikor lesz szükség a megtakarításra és ennek függvényében érdemes meghatározni a futamidőt, ugyanakkor ez nincs kőbe vésve, van lehetőség ugyanis menet közben a futamidő módosítására.

Évekkel lerövidíthető a futamidő

A lakás-takarékpénztári konstrukciók a már említett, akár két számjegyű hozam mellett azért is kedvezőek, mert kiszámíthatóak a kiadások, a havi megtakarítás összege fix, többféleképpen felhasználható a megtakarítás, például korszerűsítésre, lakásbővítésre, hitelkiváltásra is, de lényeges szempont, hogy a megtakarítási időszak után a lakás-takarékpénztáraktól fix kamatozású lakáshitelt is lehet igényelni.

A lakáshitel-kiváltásról és azok előtörlesztéséről azt is elmondta, hogy november közepén jelentek meg a legújabb lakástámogatási megoldás részletei, amely szerint minden harmadik és további újszülött gyermek után a kormány 1-1 millió forintot átvállal a család lakáshitel-tartozásából. Trencsán Erika szerint a gyakorlatban ez például azt jelentheti, hogy egy 50 ezer forintos lakáshitel-törlesztés esetében 1,5-2 évvel hamarabb megszabadulhatnak az adósságuktól. Még hamarabb visszafizethető a ha lakástakarék-pénztári konstrukciók is futnak a hitel mellett, és ezt a megtakarítást a tartozás csökkentésére fordítják.

lakástakarék-pénztár lakáshitel lakáscélú megtakarítás
Kapcsolódó cikkek