BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenéssel zárt a pesti tőzsde

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,08 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 38 154,20 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a hétfői záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, annak ellenére, hogy ZEW hangulatindex – elsősorban annak jövőbeni komponense – jóval gyengébb lett a vártnál, Európában erőteljes erősödés alakult ki a részvénypiacokon, a német DAX index 1,7 százalékkal emelkedett. A tengerentúlon is több mint 1 százalék az emelkedés – tette hozzá.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A magyar tőzsdén az átlagosnál alacsonyabb volt a forgalom, a részvényárak lefelé mozogtak, a vezető részvények közül csak a Mol emelkedett – fejtette ki. Úgy vélekedett, nem volt hatással a magyar részvénypiacra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította magyar GDP-növekedési előrejelzését. Ez jó hír, de nem volt meglepetés – mondta.

  • A Mol 20 forinttal, 0,67 százalékkal, 2988 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,71 százalékkal, 11 200 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,77 százalékkal, 453 forintra esett, forgalma 108,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 65 forinttal, 1,21 százalékkal, 5305 forintra gyengültek, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4333,94 ponton zárt kedden, ez 21,49 pontos, 0,49 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.