BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aszály és kereskedelmi feszültség hajthatja a gabonaárakat a világpiacon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Árupiaci kereskedők szerint hosszabb távon drágulhatnak a gabonák, egyrészt a globálisan csökkenő idei termés, másrészt a felhasználás stagnálása miatt.

Három hét alatt 2 százalékkal esett a kukorica tőzsdei ára az Egyesült Államokban, vékánként (27 kilogramm) már 4 dollár alá csökkent a határidős kurzus a múlt hét második felében, de azóta 400,5 dollárcentre visszakapaszkodott. A búza ezalatt – részben az Egyesült Államok és Kína közötti vámvita kapcsán –

7 százalékkal messze 501 dollárcentre csökkent vékánként.

Sok gabonakereskedő arra számít, hogy oldódik a nagyhatalmak közötti kereskedelmi feszültség, s emiatt Kína több amerikai mezőgazdasági terméket importál majd. Ha így lesz, akkor az elmúlt hetek áresése visszakorrigál, azaz a jelenlegi árszinten kedvező beszállási lehetőség nyílhat a gabonapiacon. A mostani esése ellenére a kukorica tavaly november eleje óta lendületesen, 17 százalékkal drágult. A szójabab ára tavaly június óta a vékánkénti 920–1070 dollárcentes sávban mozog, az elmúlt három hónapban ezer dollárcent felett jár a határidős ár.

„A 2018–19-es időszakban szinte mindegyik gabonánál csökkenő termésre számít az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma (USDA) – mondta lapunknak Németh István, a Magro.hu gabonapiaci szakértője. – A felhasználás azonban várhatóan nem csökken, így e kettős hatás áremelkedést eredményezhet. Még sok a bizonytalansági tényező, s bár az őszi búza termése viszonylag pontosan megbecsülhető, a kukoricáé még nem.”

„A kukorica világpiacán minimálisan csökkenhet a termelés. A májusi USDA-várakozások szerint a tavalyihoz képest valamelyest csökkent a kukorica vetésterülete az Egyesült Államokban, de a terméshozam hasonló lehet a 2017-eshez” – mondta a Világgazdaságnak Antal Áron, az MKB Bank szenior ágazati szakértője. Szerinte a felhasználói oldalon az élelmiszerigényen kívül a másik fontos ármozgató tényező idén is az etanolgyártás lehet, amelyet mind a szabályozói támogatások, mind pedig az olajárak emelkedése befolyásol. „Az amerikai–kínai vámvita a szójaszállításokat is súlyosan érintheti. Egy esetleges kínai védővám kivetése átrendezné egyben a nemzetközi árakat is – tette hozzá a szakértő. – A fehérjenövénynél a 2018/19-es gazdasági évre bővülő globális termeléssel számolhatunk, elsősorban azért, mert a tavalyi argentin aszály miatt alacsonyabb a bázis, és ezt a csaknem 17 millió tonnás tavalyi kiesést sikerülhet pótolni, ha nem ismétlődik meg az extrém száraz időjárás a dél-amerikai termőterületen.”

Magyarországon az azonnali piacon a kukorica 46-47 ezer forintba (464-474 dollárcent/véka) kerül tonnánként, a búza pedig 50 ezer forintba. Az előbbi 10, az utóbbi 12 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt. A magyar termelőknek a nagy mennyiségű orosz és az ukrán export jelent konkurenciát. Oroszország évente 35-40, Ukrajna pedig 17-18 millió tonna gabonát ad el külföldön, szemben az éves 3-4 millió tonnás magyar kivitellel. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójában júliusi határidőre 48 800 (492 dollárcent/véka), szeptemberre pedig 49 600 forintba (500 dollárcent/véka) kerül a takarmánykukorica. Ez egyfajta iránymutatás a gazdáknak, de az alacsony forgalom miatt nem elég innen tájékozódni.

„A BÉT jelenleg a minimális forgalom miatt sajnos csak korlátozottan tudja referenciaár-funkcióját betölteni, akkor is, ha van árjegyzés. Mivel a földhaszonbérleti szerződéseknél is a tőzsdei árakhoz kötődnek az éves bérleti díjak, ennek hiányában a felek nehezen tudnak majd megállapodni, illetve elszámolni. Ezenkívül – fűzte hozzá Antal Áron – a hazai gabonakereskedelemben és annak banki finanszírozásában is sokan örülnének, ha lenne érdemi mennyiségű kötés a BÉT árupiacán az azonnali és a határidős szegmensben is.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.